Szétesőben a Fidesz? Újabb városban tört ki belháború, ami a legmagasabb szintig jutott

AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK

A Szentest 1994 óta sikeresen irányító MSZP-s Szirbik Imre idén ősszel visszavonul a politikától. Ezt a pillanatot látta a Fidesz alkalmasnak, hogy megszerezze a város vezetését, ám úgy tűnik, ez nem fog sikerülni, mert a kampány helyett egymásnak estek a kedves párttagok.

Először még polgármester jelöltet sem sikerült találni, aki vállalta volna a Fidesz logót,

ezért a szomszédos Szegvárról importálták a kisvárost irányító Gémesi Lászlót. Képviselőjelöltnek is csak olyanokat találtak, mint az UFÓ és összeesküvéselmélet szakértő Georg Spöttle-t.

Persze a helyi Fidesz tagok nem nézték jószemmel, hogy a központ hoz nekik helybe külsős jelölteket, ezért “fellázadtak”, és a inkább saját polgármesterjelöltet és képviselői listát állítottak. Persze ezt már nem Fidesz színekben tették meg, hanem a Szentesi Polgári Szövetség Egyesület mögé bújtak, a polgármester jelöltjük pedig Antal Balázs Tibor, aki jelenleg fideszes képviselő.

Kubatov Gábor pártigazgató azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és gyorsan kizárta a “felkelést” szító két fideszest, Antal Balázs Tibort és Chomiak Waldemart. A közleményben kiadott indoklás szerit azért, mert „a két jelenlegi képviselő egy maroknyi csapattal, a helyi Fidesz-tagság és közösség többségi döntésével szembemenve, saját polgármesterjelöltet és képviselői listát állított”.

Egyébként, hogy mekkora esélye van a Fidesznek Szentesen a győzelemre, arról sokat elárul, hogy még a hivatalos Fidesz jelöltek sem merik felvállalni a narancssárga logót, de még a Fidesz feliratot is száműzték a plakátjaikról.

Ilyen pultokkal mernek csak kampányolni a fideszesek:

 

De a hivatalos Facebook oldal borítóképe is sok mindent elárul a kicsi bolhasz@r méretú pártlogóval!

szentes fidesz

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!