Csak arra van pénz, ami Orbánnak fontos, minden más hanyagolható!

AFP Photo/Kisbenedek Attila

Kit ne háborítana fel egy olyan hír, melyben azt hallja, hogy egy általános iskolában leomlott a tető, penészes a tornaterem, folyamatosan hullik a vakolat, kevés férőhely van az ebédlőben, nincs elegendő mosdó, és több helyen beázik mikor esik az eső.

Ilyenkor a legtöbben arra gondolnak, hogy miért nem újítja fel az állam?! Mire megy el az adófizetők pénze?!

Míg vannak ilyen iskolák, amiket az Orbán-kormány magukra hagyott, a közpénz milliárdokból inkább arra áldoznak, hogy például gombamód szaporodnak az országban a fűthető gyeppel rendelkező futballstadionok.

Az említett gyömrői Fekete István Általános Iskola azonban nem marad sokáig ilyen állapotban, ugyanis miután a hivataloknak írt levelekre érdemben nem kaptak választ, a szülők elhatározták, hogy saját kezűleg újítják fel az intézményt.

A nyári szünetben is sokan tolonganak az iskola udvarán, csak most diákok helyett a szülők sürgölődnek, minden nap legalább 20-30-an gyűlnek össze és teszik rendbe az általános iskolát.

Az ATV Híradójának Vályi Bernadett elmondta, hogy tavaly a szülők több petíciót is írtak az iskola rendbetétele miatt és még aláírásgyűjtésbe is kezdtek, de érdemi választ sosem kaptak egyik hivatalból sem.

“Kapjuk folyamatosan vissza a petícióra a válaszokat a különböző hivataloktól, ez a nesze semmi fogd meg jól válaszok.”

Megelégelve az illetékes vezetés semmittevését, a szülők saját kezükbe vették az irányítást, és mára már teljesen rendbe rakták a tornacsarnokot, ahol kifestettek, kicserélték az ablakokat, helyre igazították a bordás falakat és újrafestették az udvari játékokat.

Sok mindent kell még helyre rakniuk a tanév kezdéséig, de céljuk elérésében segítséget nyújt nekik az egykori polgármester, Gyenes Levente is.

Gyenes 2002-ben lett városvezető, és akkor indították útnak azt az iskola, és intézmény felújítási programot, melyből végül egyedül a Fekete István Általános Iskola maradt ki.

Mire ideértünk volna addigra már államosították ezeket az intézményeket, és akkor a tankerület átvette, akkor is azért valamennyi pénzt azért tudtunk félrerakni erre az iskolára csak aztán én 2017-től már nem töltöttem be a polgármesteri tisztséget, és akkor ez valahogy kézen közön eltűnt.” – nyilatkozta Gyenes Levente.

A híradónak nyilatkozott az új polgármester is, aki elmondta, próbálnak segíteni a szülőknek, például azzal, hogy az önkormányzat egy helyi boltban bianco számlát nyitott, ahol a szülők mindent meg tudnak venni, ami a felújításhoz kellhet.

Azt azonban, hogy az iskolát miért nem újította fel a tankerület és hova tűnt a pénz, vagy hogy miért nem kaptak érdemi választ a hivataloktól a szülők, sajnos nem tudni. Szerintem mindenesetre elég szomorú, hogy míg milliárdokat költenek felesleges beruházásokra, az ilyen felújításokra a kormány nem nyújt elegendő támogatást.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!