Sok fideszes politikus él olcsó önkormányzati lakásban – Karácsony kilakoltatná őket

Karácsony Gergely az MSZP pécsi programbemutatóján

Az ellenzék által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatót, ahol többek között arról beszélt: egy törvényjavaslattal kell megakadályozni azt, hogy az olcsó önkormányzati lakásokat a kerület vezetői birtokolják, hiszen azokra másoknak sokkal nagyobb szükségük lenne.

Karácsony Gergely közölte: Budapest I. kerülete vált a szimbólumává annak a politikának, ami az országban uralkodik – közölte az atv.hu.

Szerinte a választott vezetők nem szolgálni, hanem uralkodni szeretnének, az önkormányzati lakásokat pedig politikusok lakják, míg mások nélkülöznek.

A főpolgármester-jelölt kezdeményezésére épp ezért ellenzéki képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek, melyben megtiltanák, hogy a megválasztott önkormányzati vezetők, önkormányzati bérlakásokban lakjanak.

V. Naszályi Márta, az I. kerület ellenzéki pártok által támogatott polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón kijelentette:

alapvető emberi értéknek kell lennie annak, hogy a döntéshozó nem “kerít el egy darabot” saját céljára a közösségi vagyonból.

Hozzátette továbbá azt is, hogy az I. kerületben a polgármester, a családja és egyes üzletfelei is önkormányzati bérlakásokban laknak, ráadásul a piaci árnál jóval alacsonyabb bérleti díjért.

A mostani törvényjavaslat ezt szeretné megakadályozni, hisz az önkormányzati bérlakásoknak nem az a rendeltetésszerű célja, hogy az amúgy is átlag felett kereső választott vezetők és annak rokonai, barátai sajátítsák ki a lakásokat.

A jelenlegi fideszes vezetésű kerületekben, mint például az I. kerületben is, bevett szokássá vált, hogy a vezetők áron alul bérlik ki ezeket a lakásokat. Karácsony Gergely pedig ezt szeretné a törvényjavaslattal kiküszöbölni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!