Nincs több halogatás – szeptemberben lejár Orbánék utolsó esélye

Az ország egyik legfontosabb pillére az egészségügy, ennek ellenére 2018 áprilisa óta nincs semmiféle tárgyalás az Orbán-kormány és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) között.

Éger István a MOK elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, hogy a kamara vezetése úgy határozott, hogy tárgyalásra hívja a kormányt szeptember 22-én, amit a nyilvánosság előtt vezényelnének le.

A kamara elnöke elmondta, hogy 2018. áprilisában sikerrel zárultak a kormánnyal folytatott tárgyalások,

azonban az ott megfogalmazott eredményeket az Orbán-kormány nem ültette át végül a gyakorlatba.

Éger szerint Magyarország egészségügy helyzete jelenleg köszönő viszonyban sincs a gazdasági és társadalmi helyzettel, ezért két-háromszoros orvosi fizetésre lenne szükség, valamint bruttó 900 ezer forintos szakorvosi fizetésre. A kormánynak azonnali megoldásokat kellene találnia, és hozzátette azt is, hogy összességében 1200 milliárd forintos befektetésre lenne szüksége az ágazatnak ahhoz, hogy kielégítően működhessen.

A műsorban a kamara elnöke elmondta azt is, hogy ha a kormány elfogadja és életbe lépteti a követelésükben szereplő bértáblát, akkor etikai vétségnek fogják nyilvánítani a hálapénz elfogadását.

Éger István kijelentette, hogy ha nem jönne létre a szeptember 22-i tárgyalás a kormánnyal vagy az eredménytelenül zárulna, akkor az orvosok tömegesen tagadhatnák meg az önként vállalt túlmunkákat,

ami katasztrofális helyzetet szülne az így is pengeélen táncoló egészségügyben.

Ez lehet az utolsó esélye az Orbán-kormánynak arra, hogy 9 év kormányzás után végre rendbe rakják, vagy legalábbis stabilizálják, az évről évre egyre romló egészségügyi rendszert. Ha ez nem sikerül, akkor az így is orvoshiánnyal küzdő ágazat szinte teljesen megbénulhat, aminek beláthatatlan következményei lennének.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!