A legaljasabb módszerekkel támad a Fidesz – pedig még be sem indult a kampány

Feljelentést tesz és felhívást tesz közzé Péterffy Attila független pécsi polgármesterjelölt, miután egy azonosíthatatlan telefonszámról pécsieket hívogató cég kérdésbe bújtatva azt sugallja: családon belüli erőszakot követhetett el. Péterffy rágalmazásért tesz feljelentést és jutalmat ajánl annak, aki rögzíti a hívást. Mint írta: az eset megdöbbentette, de nem tántorítja el. Úgy fogalmazott a lejáratásán ügyködőkről:

„én ezektől az emberektől nem félek.”

Amint arról a Szabad Pécs nyomán tegnap írtunk: egy közvélemény-kutató cég olyan kérdésekkel hívja fel a pécsieket, amelyek alkalmasak Péterffy Attila független polgármesterjelölt lejáratására. A lap szerint az Amygdala közéleti témára hivatkozva csörgeti a lakosságot, életkort, végzettséget és irányítószámot kérdezve elöljáróban. A 15-20 kérdésből 3-4 a független Péterffy Attila és a fideszes Vári Attila polgármesterjelöltek közti vetélkedésről szól.

A kérdések dramaturgiai csúcspontja minden bizonnyal az, hogy „akkor is szavazna-e Péterffy Attilára, ha kiderülne, hogy családon belüli erőszakot követett el?”

Az ügyben Péterffy Attila már szerdán megszólalt a sajtóban, csütörtök reggel pedig sajtóközleményt adott ki Facebook-oldalán, amelyet változtatás nélkül közlünk:

„Csak együtt állíthatjuk meg az aljas politikai ámokfutást!

Tisztelt pécsi polgárok,

a mai nappal feljelentést teszek, hogy megvédjem a becsületem és felhívást teszek közzé, hogy együtt megóvhassuk a várost a politika és a közbeszéd teljes lealjasodásától.

A sajtóból jutott tudomásomra, hogy egy magát közvélemény-kutatónak tartó vagy tituláló cég hívogatja fel a pécsi választópolgárokat. A már-már megszokott hangulatkeltő ál-kérdések mellett egy különösen aljas felvetéssel is élnek. Ez, ugyan kérdés formájában, mégis egyértelműen azt sugallja, hogy családon belüli erőszakot követtem el.

Amikor eldöntöttem, hogy elindulok a pécsi polgármesteri posztért, felkészültem rá, hogy politikai ellenfeleim nem válogatnak majd az eszközökben. Ám az a végtelen aljas hazugság, hogy azt próbálják meg elhitetni, valamelyik szerettemet bántalmaztam, őszintén megdöbbent.

Megdöbbent és végtelenül felháborít, hogy a maguk kétségbeesett és gyáva módján hazug vádakkal, szeretteimet belekeverve, ál-kutatás mögé bújva igyekeznek aláásni a jó hírem és a becsületem, végső kétségbeesésükben, miután hónapok óta nem találtak rajtam semmiféle fogást.

Megdöbbent, de nem tántorít el. Pontosan tudjuk, hogy kik a felelősek azért, hogy a politika, a közélet és a közbeszéd már eddig is végtelenül alacsony szintre süllyedt az egész országban. Pontosan tudjuk azt is, hogy kik állnak e mögött a mocskos és gyáva propagandahúzás mögött.

Én ezektől az emberektől nem félek. Nem hátrálok meg, sőt, minél aljasabb hazugságokkal és szánalmasabb húzásokkal rukkolnak elő, annál eltökéltebb leszek.

Akik egy ilyen aljas lépéshez adják a nevüket, régen eladták a becsületüket. Én viszont nem adom az enyém: a mai nappal rágalmazásért feljelentést teszek.

Egyben felhívással fordulok minden jó érzésű pécsi polgárhoz, akinek még számít valamit a becsület. 100 ezer forintot ajánlok fel az első pécsi polgárnak, aki a rendelkezésemre bocsátja a fenti telefonhívás hangfelvételét.

Nem magamért kérem, mindannyiunkért, Pécsért kérem. Ha ezt nem velem, hanem bárki mással teszik, akkor is azt mondom: most ért el a pécsi politika, a pécsi közbeszéd abba a mélységbe, ahonnan már egyszerűen nem engedhetjük tovább süllyedni. Mert ne gondolják, hogy nincs lejjebb. Az elmúlt tíz évben megtanultuk: mindig van.

Állítsuk meg együtt ezt a hazug, aljas politikai ámokfutást! Két hónap múlva erre olyan esélyünk lesz, amilyen már régen volt.”

Forrás: Pécsi STOP

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!