Megbukott egy fideszes korrupciós hálózat vidéken – ezt Orbán sem tudta elsikálni

Ritka pillanat: következménye lett egy korrupciós ügynek vidéken.

Múlt héten hozott nyilvánosságra az RTL Klub Híradója egy 11 perces hangfelvételt, melyen Teleki Zoltán, Karcag rendőrkapitánya arra kéri beosztottját, hogy ne bírságolják meg a helyi kórház orvosait, különben azok nem fogják soron kívül bejuttatni őket a vizsgálatokra. Teleki ezt a kivételezést “differenciált intézkedésnek” nevezte.

Ilyen differenciált intézkedésben részesítette Teleki a kórház igazgatóját is, akit egy tilosban parkolásért húzott ki a bajból (az igazgató mozgássérülteknek fenntartott helyen parkolt engedély nélkül). A csavar a történetben, hogy az intézmény vezetője, Nagyné László Erzsébet egyben

a Fidesz egyik helyi önkormányzati képviselője is.

Teleki elmondása szerint a fideszes Nagyné szokta elintézni a rendőröknek, hogy ne kelljen kivárniuk a várólistákat. Nem elég tehát, hogy Orbánék lerohasztják az egészségügyet, nem elég, hogy helyi pártkádereket ültetnek az egyes intézmények (kórház, rendőrség) élére, még arra is képesek, hogy a rászoruló, beteg magyar emberek elé pofátlankodjanak a várólistákon. Mindezért cserébe ráadásul még a szabálysértéseket is megúszhatják.

Elvégre nekik mindent szabad. Hiszen ebben az országban ők maguk a törvény.

Most azonban csúnyán elszámolhatták magukat, mert a felvétel kikerülése után akkora lett a botrány, hogy Telekinek le kellett mondania a posztjáról (nyilván belső nyomásra). Erre utal, hogy lemondását a megyei főkapitány rögtön el is fogadta.

Persze nem lenne Fidesz a Fidesz, ha erről az egészről nem egy szűkszavú közleményben adtak volna tájékoztatást. Abban ugyanis csak annyit írtak, hogy augusztus 16-i hatállyal a főkapitány Karsai Lajos őrnagyot bízta meg a karcagi kapitányság vezetésével. A felvételről és a konkrét esetről egy szót sem szóltak. Ahogyan arról sem, hogy a kivételezés miatt Nagyné ellen indítanának bármilyen vizsgálatot.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!