Észak-Koreához hasonlították Orbán rendszerét az HBO-n

Kevés ennél nagyobb nemzeti szégyent tudnánk elképzelni.

Nem a mostani az első eset, hogy John Oliver műsorában elrettentő példaként hivatkozik a magyar miniszterelnökre. Korábban, amikor az autoriter rendszereket dolgozta fel, a komikus egyszer már szóba hozta Orbánt. Most azonban még ehhez képest is szintet lépni látszik Oliver véleménye, mostani műsorában ugyanis már nemcsak Putyinnal, Erdogannal és Dutertével emlegette egy lapon,

hanem Kim Dzsongunnal, Észak-Korea rettegett diktátorával is.

Észak-Korea a legtöbb elemzés szerint jelenleg talán a világ legsötétebb diktatúrája, a Kim-dinasztia rendszere a sztálinizmus legmocskosabb éveit idézi. Oliver Türkmenisztánt és a türkmén diktátort, Gurbanguly Berdimuhammedovot is felhozta példaként. Mint mondta, Türkmenisztán az egyik legrosszabb hely a Földön, nincsenek politikai szabadságjogok, és a mai napig kényszermunkatáborok működnek. Beszédes, hogy Orbán Viktor és a NER Oliver szerint ezek szerint már olyan valami, amit egy lapon lehet emlegetni az említett rendszerekkel.

A teljes műsor itt megnézhető:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!