Interjút adott Orbán Viktor tanácsadója – Fontos dolgokat árult el

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI/MTVA

Az MTA-tól elvett kutatóhálózatok élére létrehozott Eötvös Loránd Kutatóhálózat Irányító Testületének elnöke, Maróth Miklós adott interjút a hvg.hu-nak. A lapnak Maróth elmondta, hogy előzetesen meg se kérdezték tőle, hogyan képzeli el az új rendszert, valamint se utasítást, se javaslatot nem kapott senkitől sem.

Hozzátette, hogy a kormány nem szól bele a tudományos élet működésébe, csak van, amire több, és van, amire kevesebb pénzt ad majd.

Az interjúban kitértek arra is, Maróth korábban arról írt, hogy a mostani kormánytagoknak, Gyurcsányékkal szemben, nincs vagyonuk, valamint azt is írta, hogy a mostani botrányos közhangulatért egyedül az ellenzék tehető felelőssé.

Maróth elmondta, itt arra gondolt, hogy az ellenzék nem fogadja el a puszta tényeket, pedig ha elfogadnák, nem lenne ilyen botrányos a közhangulat.

Hozzátette, hogy a kormány nem tud normális párbeszédet kezdeményezni az ellenzékkel, ha az folyamatosan romlást és végveszélyt kiált, miközben a gazdaság helyzete folyamatosan javul.

Az interjúban megkérdezték a kutatóhálózatok új vezetőjétől, mennyire bízik Palkovics Lászlóban azok után, hogy először azt mondta nem veszik el a kutatóintézeteket az MTA-tól, majd végül mégis ez lett a vége.

Maróth szerint:

“a különböző időpontban elhangzó nyilatkozatokat nem lehet egymással konfrontálni.

Az én fiam is azt mondta diákként, hogy soha nem nősül meg, aztán mikor abba a korba ért, mégis megnősült”.

Mikor megemlítették Maróthnak, hogy ezeket nem lehet párhuzamba állítani, ő azt mondta:

“Dehogyisnem. A helyzet folyamatosan változott, nem úgy indult, hogy ezt elveszik”.

Az Akadémia harcáról is beszélt, amit a kormány csak halogatásnak nevezett. Maróth elmondta, hogy

“Ha valaki más ül a pénzes ládán, könnyű belátni, mi lesz a küzdelem végeredménye.”

Kitért arra is, hogy ezentúl testületi elnökként fog Orbánnal beszélni, de ettől függetlenül még a miniszterelnök tanácsadója is marad. 2019 tavaszán három évre vállalta el ezt a feladatot, amit az irányítótestület vezetése mellett is ellát majd.

Aggályosnak tarthatta ennek a két fontos pozíciónak az egyszerre való ellátását,

így kikérte ezzel kapcsolatban Orbán véleményét is, aki szerint nincs ezzel semmi gond, megtarthatja mindkét posztot.

Végül arra a kérdésre, hogy összeférhetetlennek tartja-e most a két munkakör betöltését, Maróth elmondta:

Nem Orbán Viktort képviselem a testület élén, hanem a tanácsadója vagyok. Az két külön dolog, én önállóan gondolkozom. A miniszterelnökről van egy mumuskép, de ő nem azon tanakodik egy sötét szobában ülve, hogy hogyan törjön borsot a magyar kutatók orra alá. Stratégiai döntéseket hoz, legutóbb arról beszélt, hogyan képzeli el a fejlődést 2030-ig.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!