Ezt már mindenki érzi – egyre kevesebben tudják kifizetni a nyugdíjukból

Nyugdíjas dolgozó a zöldségesnél (kép: Népszava / Thinkshock )

A friss zöldségek átlagos fogyasztói árai, idén drasztikusan megnövekedtek a tavalyi árakhoz képest. Annak ellenére, hogy lényeges mennyiségi különbség nem figyelhető meg a 2018-as illetve a 2019-es termésben,

mégis az árak 31,6 százalékkal magasabbak lettek.

Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője a Világgazdaságnak elmondta, hogy szerinte ez a kereskedelmi üzletpolitikáknak köszönhető. Tehát nem terméshiány miatt magasabbak idén a zöldségek átlagárai, hanem a magasabb minőségű termékek iránti megnövekedett kereslet miatt.

Úgy látja, hogy a megnövekedett vásárlóerővel szélesedik a kereskedők mozgástere az árak tekintetében. Ez pedig fokozottan igaz olyan termékköröknél, melyek az egészséges életmódot támogatják, ilyenek például a zöldségek.

Hozzátette azonban, hogy természetesen az elmúlt egy évben megnövekedtek a termelők költségei is, ugyanis meg kell felelniük a szabályoknak, a vásárlók igényeinek, fejleszteniük és beruházniuk kell, valamint a jövőben robotizálniuk is kell annak érdekében, hogy a munkaerő drágulását ki tudják majd termelni.

Sokan azonban úgy vélekednek, hogy a mostani drasztikus áremelkedést nem követi azonos mértékű bér illetve nyugdíjemelkedés.

Ha az egy évvel korábbi nettó fizetéseket nézzük, akkor semmiképp nem mondható el, hogy hasonló mértékben ugrottak volna meg a bérek, tehát így az emberek mostani keresete sokkal kevesebbet ér, mint akár egy évvel korábban.

Ehhez kapcsolódik egy korábbi hír is, miszerint a gazdasági világválság,

azaz 2008 előtt ért annyit a magyar lakosság nettó keresete, mint ma.

Hiába kampányol a kormánypárt hangzatos bérnövekedésekkel, ha a teljes vállalati szférát vesszük alapul és figyelembe vesszük az inflációt is, akkor most annyit ér a nettó bérünk, mint 2007-ben.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!