A kormány megtalálta az ideális vezetőt – egy kádert neveztek ki a kutatóhálózatok élére

Fotó: Illyés Tibor/MTI

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma korábban azt nyilatkozta, hogy elismert tudós nem fogja elvállalni a kormányzati befolyás alá vont Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) vezetését, most azonban mégis volt erre jelentkező. A kormány csütörtökön nevezte ki Maróth Miklóst annak a kutatóhálózatokat összefogó intézménynek a vezetőjévé, melyeket az MTA-tól vettek el.

Maróth a 24.hu-nak adott interjújában arról beszélt, nagyon bonyolult kérdés az, hogy miért is esett neki a kormány az Akadémiának. Valószínűleg azonban őt is foglalkoztatta korábban ez, így rákérdezett Orbánnál, aki azt válaszolta:

“több pénzt akartam nekik adni, ebből lett a baj”.

A kormány által kinevezett vezető azonban nem is lehetett volna jobb választás, hisz szerinte az átalakítással minden csak jobb lesz, ráadásul ő nem találkozott olyan akadémikussal, aki ellenezte volna a kormány intézkedéseit.

“Amúgy én olyan akadémikussal nem beszéltem, aki ne lenne híve a most zajló változásnak.”

Mikor megemlítették neki az interjú alatt, hogy tömve volt a kiszervezés ellen tüntető akadémikussal a Széchenyi tér, Maróth hozzátette:

“Bocsánat, nem azt állítottam, hogy egyetlen akadémikus sincs a változás ellen, csak azt, hogy én nem beszéltem olyannal, aki ellene lenne.”

Tehát ha alkalmazzuk a struccpolitikát és homokba dugjuk a fejünk, akkor nincs is akkora baj.

Maróth az interjúban arról is beszélt, hogy a jelenleginél több pénzre van szüksége ennek a szektornak, de “a kormány lyukas hordóba nem akar vizet hordani”, ezért szükségszerű volt az átalakítás. Hozzátette, hogy “a magyar munkaerkölcs az akadémián is érezteti hatását” és “az akadémián nem mindenki inát megfeszítve kutat”.

A frissen kinevezett vezető azt a módszert azonban nem szerette volna minősíteni, mellyel Orbán az MTA-tól a minisztérium alá rendelte a komplett kutatóhálózatot és annak finanszírozását.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!