Újra jön a 13. havi juttatás – de nem a nyugdíjasoknak

Orbán 2008 óta folyamatosan fújja, hogy Gyurcsány elvette a 13. havi  nyugdíjat. Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy nem Gyurcsány Ferenc, hanem Bajnai Gordon volt a miniszterelnök ennél az intézkedésnél, és tekintsünk el attól is, hogy éppen a szocialista kormány volt az, amelyik 2002-ben ezt bevezette.

Inkább azon tűnődjünk el, ha ez annyira fáj Orbánnak, akkor az uralkodása 9 évében ezt miért nem adta vissza??? Na de nem ilyen szőrös szívű a mi miniszterelnökünk, megadja ő a 13. havi juttatást, és még év végéig sem kell vele várni, rögtön a nyár közepén kiutalja. Az csak a baj vele, hogy

nem a nyugdíjasoknak, hanem az államtitkárainak!

Ismerkedjünk meg vele, és ízlelgessük az új kifejezést: “motivációs elismerés” címen kapott  Nagy János a miniszterelnöki programiroda vezetője, Dömötör Csaba parlamenti államtitkár, valamint Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár egy teljes havi pluszpénzt!

Nem árulunk zsákbamacskát, 1,3 millió forintot zsebeltek be pluszban a nyáron a három államtitkár!

Mindezt azok után, hogy az államtitkárok tavaly májusban kaptak 30 százalékos béremelést, ami azért jelentősen magasabb, mint a 2,7 százalékos nyugdíjemelés.

Mégiscsak rendes ember ez az Orbán Viktor!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!