Mihálffy Balázs Facebookon megjelent, elgondolkoztató írását változtatás nélkül közöljük:
Abban megállapodtunk, hogy nem általánosítunk. Nem zsidózunk, nem magyarozunk és nem cigányozunk. Általában semmi sem igaz, így csak konkrét eset említésének van értelme. Ha valamilyen eseményt említünk, mondjuk hozzá, hogy ez történt Dáviddal, Jóskával vagy Kolompár Bélával.
Több éve járom Borsod mély-szegény régióit, köztük is talán az egyik legnyomasztóbb X város külterületi telepe. Valaha itt bányászházak álltak, de a bányák megszűnése után, akinek volt valamilyen végzettsége, szakértelme tovább állt, akinek nem, az maradt. Mára kizárólag romák lakják. Munkalehetőség nincs.
Nevezzük Farkas családnak, akikről szólok. Egy éve még együtt volt a család. Igaz, óriási ivások, részegségek, kiabálások, veszekedések közepette éltek, de valahogy vegetáltak. Az apa vasbeton szerelő. Egerben kapott munkát, csak a hétvégéket töltötte a telepen. Az anya alkalmi munkákból élt. Ha talált egy vasdarabot az utcákon, azt a méhbe vitte. Kb. ez a szint. Van három fiuk és három lányuk. De ha cigányosan számolom, ahol a féltestvérek is számítanak, akkor tíz felett van ennek a nemzedéknek a létszáma. Páran nem itt laknak már közöttük, de alkalmanként, ha születésnap van, egy ivászatra és az azt követő veszekedésre összegyűlnek.
Innen kezdve a leszármazások követhetetlenek. Számtalan gyerek kötődik hozzájuk, de ezek apai ága zűrzavaros. Meg apa talán nincs is, hiszen a gyerekcsinálást követően megszűnik a kapcsolat az anyákkal. Talán akkor érdekli őket apaságuk, ha jön a szociális segély, amit valahogy le akarnak nyúlni, hogy eligyák. Így a gyerekekre még az sem jut.
Akkor mi marad nekik? Az marad, amit látnak. Csak akkor van valamijük, ha megszerzik és ennek módja bármi lehet. Csak legyen. Hiszen ezt látják. Így van játék, fagylalt, de egy napi betevő falat is. A felnőtteket kopírozzák. Ha látják őket részegen, ők is belehúznak az üvegbe, ha ütik egymást, ők is verekszenek és ha szemük előtt folyik a nagyok szexuális élete, akkor ők is kipróbálják gyerekként. És most konkrétan az egyik lány, Bori 9, 7 és 5 éves gyerekéről beszélek, persze a valóságban a nevek mások. Ebbe a káoszba belejön még a drog, annak terjesztése és élvezete.
Gyakorlatilag zombik tömege ez, akik saját tudati kontrol alatt már nincsenek.
Borira még visszatérek, de előbb jöjjön nővére, Szandi, aki tavaly megelégelte a nyomort. Sok szappanoperát nézett és azt hitte városban jobb. Pestre jött egy szerelmével, aki rávette, hogy árulja magát. Szandinak is van három gyereke, azt hitte, talán egy időre beáll és segít a családján. Addig gyerekei Bori nyakába szakadtak, aki a már körülötte hemzsegő pulyák hadával nem tudott mit kezdeni. Bori jószándékú asszony, tradicionálisan gondolkodik, távol áll tőle a kurválkodás, inkább tanulni, dolgozni szeretne, de hogy? Bár vigyázni kell e tájon a dolgozni szóval, mert errefelé ezt kurválkodással azonosítják. Az iskolakerülő és ablaktörő gyerekek állandó zsivaja, a telepen eluralkodó terror, bizonytalanság minden perces készenléti állapota helyhez köti.
Bár nem ért egyet Szandi döntésével, de titkon tőle vár valami kis pénzt. De Szandi nem küld pénzt. Amit keress elveszik tőle, bedrogozzák és árulják. Egy év után eljutott odáig, hogy 2-3 ezrekért adják oda egy körre. Végül hazajött a telepre, de nem beszél. Beteg a teste, a lelke, gyerekei elszakadtak tőle. Megvetik, mert kurva és szidják, mert egy fillért sem hozott haza. Ő már senkinek se fog kelleni, még a telepen sem, az ő pályája bezáródott.
Bori meg küzd a rászakadt terhekkel. A gyerekek ellopták a felnőttek cigijét, rágyújtottak és lángot fogott a ház. Az apa fékevesztett dühében elhagyta a családot. De előtte még elzavarta azt a fiát, aki addig velük lakott. Az is hajléktalanná vált. Bori nem akar megválni a gyerekektől. Benne még van egy érzés, hogy családnak kell maradni. Azonban nem bírja tovább. A gyerekek felé kerekedtek. Kicsinálják idegeit, nem bír velük. A telep többi lakója meg üti vágja őket. Agresszió agressziót követ és ebben szocializálódik mindenki. Nincs más út.
A gyámhatóságnak közbe kell lépni. Ha ez így marad, pszichopatákat, bűnözőket okád ki a telep. Még akkor is fennáll ez a lehetőség, ha a gyerekek gyámhatósági kezelésbe kerülnek, de talán ennek esélye csökken. Borit mindenki győzködi, hogy lépje meg, adja át a gyerekeit, jobb lesz nekik is. Bori egy évig küszködött a döntéssel és most ráállt. Hirtelen előkerült a több éves láthatatlanságból a gyerekek apja, aki mindenféle kurvának hordta el Borit. Embereket bérelt fel, hogy megverjék, fizikai sérüléseket okozzanak neki. Arra viszont az apa nem hajlandó, hogy magához vegye a kicsiket. Azóta már az x-edik párjával él és csinálja neki is a következőket.
Bori csontvázra fogyott. Teste remeg. Egyrészt a fenyegetésektől, másrészt a tehetetlenségtől. Felfogta, hogy nincs tovább. Pár hét és elveszik tőle a gyerekeket. Nem csak az övéit, Szandiét is. Lehet cigányozni, meg hogy ők okozták maguknak saját bajaikat stb. Nem mentek fel senkit.
De ez a történet is rávilágít arra, hogy itt fokozatok vannak.
Igen, való igaz, hogy a történet szereplői között vannak, akik teljes mértékben felelőssé tehetők. De vannak olyanok is, akik viszont ártatlanok! Akiket belesodort az élet saját akaratukon kívül egy eseménysorba és nem térhettek ki végzetük elől a legjobb szándékuk ellenére sem. Ez egy konkrét, valós esemény volt. És hány ilyen van? Amellett, hogy megáll a felelősség vádja, megáll a vád ellenünk is, akik lesütjük szemünket és nem vagyunk hajlandók észrevenni a bajt. Mert lehet cigányozni, lehet mocskolódni, csak minek? Inkább azon kellene elgondolkodni, hogy
mi lesz 5-10 éve múlva, amikor az ilyen mély-szegénységben szocializálódott emberek agresszív tömegével kell a többségi társadalom finnyás rétegének együtt élni.
