A kirúgásunk a cél? Orbán új minisztere máris Brüsszelt fenyegeti!

Kép: MTI/Kovács Tamás

Nem cicózik sokat az új magyar igazságügyi miniszter, Varga Judit máris Brüsszelt zsarolja. A miniszterek megkezdték a vitát a következő hét éves költségvetésről, amelyet a finn elnökség év végéig le szeretne zárni, de mivel ebben továbbra is szerepel az a feltétel, hogy a pénzek kifizetését jogállamisági problémák miatt fel lehet függeszteni, vagy meg lehet szakítani, a magyar igazságügyi tárca vezetője sietett kijelenteni:

„Amennyiben ez a kitétel nem változik, nem leszünk érdekeltek egy gyors megállapodásban.”

Varga Judit szavaiban nem nehéz felfedezni a burkolt fenyegetést, mely szerint Magyarország – kihasználva az EU konszenzusra épülő döntéshozatali rendszerét – ott tesz majd be a különböző pénzügyi megállapodásoknak, ahol csak tud.

S, hogy mindezt mivel magyarázzuk? Nos, Varga Judit kijelentette: nagyon aggályos, hogy konkrét pénzügyi szankciókat rendelnek egy olyan homályos, meg nem fogható fogalomhoz, mint a jogállamiság.

Vagyis a Fidesz embere szerint a sajtószabadság, a tiszta választások vagy az emberi jogok csupán homályos fogalmak.

Való igaz, egy olyan párt számára, mint a Fidesz, ezek valóban nehezen értelmezhető értékek, de korántsem homályosak. Az, hogy Orbánék Magyarországon leépítették a demokráciát, tényekkel bizonyítható. Lehet Brüsszelt fenyegetni vagy az Európai Unió működését szabotálni, de ez oda vezet, hogy a demokratikus államok szervezete előbb-utóbb ki fogja mondani: Orbánékkal nem lehet együttműködni.

A kérdés csak az, hogy ez a kipenderítés csak a Fideszt érinti, vagy egész Magyarországot?

Ha eljön ez a pillanat, nagy valószínűséggel a magyar népnek kell döntenie: továbbra is hatalomban tartjuk Orbánt és hagyjuk, hogy kivezesse hazánkat az Európai Unióból, vagy elzavarjuk, és ezzel kinyilvánítjuk, hogy továbbra is Európában szeretnénk maradni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!