Pártszakadás jöhet a Fideszben – egymás torkának estek Orbán emberei

Besokallt a szombathelyi alpolgármester, mindent borított.

Nekiment saját pártjának Koczka Tibor, Szombathely fideszes alpolgármestere. Mint mondta, megalázó, hogy hiába volt 2014-ben a Fidesz listavezetője (és hiába 5 éve a város alpolgármestere), most már szóba sem állnak vele a fideszes vezetők. Az Index szerint állítólag olyannyira elmérgesedett a viszony Koczka és Hende Csaba országgyűlési képviselő között, hogy

Koczka még azt sem zárta ki, hogy elindul a Fidesz helyi jelöltjével szemben a választáson.

Koczka elmesélte, hogy az utóbbi időben “még egy telefont sem kapott, hogy elmondják, nem számolnak a továbbiakban a személyével”. Bár szemlátomást nagyon meglepték őt az események, aki követte az utóbbi időszak fejleményeit Szombathelyen, azt nagy meglepetésként azért nem érheti a Fidesz hozzáállása.

Szombathely volt ugyanis talán az első település, ahol teljes ellenzéki összefogás született, és a fideszes alpolgármester átállásával az ellenzék megszerezte a többséget a közgyűlésben. Ezután leváltották a fideszes kötődésű embereket a helyi cégekben, és elkezdték téglánként lebontani a NER tolvaj gépezetét. Azt, hogy mennyire voltak ebben sikeresek, jól mutatja, hogy a legújabb felmérések szerint az ellenzék közös jelöltje, Nemény András már népszerűbb, mint a jelenlegi fideszes polgármester, Puskás Tivadar.

Észlelték Orbánék is, hogy újabb helyen verheti el az ellenzék a Fideszt, ezért szervezkedésbe kezdtek: egyesével elkezdték kifúrni a helyi embereiket, Puskás sem újrázhat pl. a választáson. Most nagyon úgy tűnik, hogy ezt már Koczka sem teheti meg.

Így falja fel az ellenzéki forradalom a hatalom gyermekeit.

Ez könnyen lehet, hogy csak az első szög ugyanakkor a koporsóban, nem csak Szombathelyen nagy a fejetlenség ugyanis a Fideszben. Egyre több helyen érzik Orbánék, hogy napról-napra közeleg a vég.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!