Totális háborút hirdetett Orbán – megvan az új főellenség

Ezúttal azonban lehet kemény fába vágta a fejszéjét.

Hiába vesztette el minden korábbi hatalmát Orbán Brüsszelben, úgy tűnik, ez nem akadályozza meg abban, hogy folytassa ottani aknamunkáját. Ezúttal a civil szervezeteket vette célba. A hvg.hu értesülése szerint a miniszterelnök

elkezdte fúrni azt az uniós költségvetési javaslatot, ami 1,8 milliárd eurót adna a civileknek a jogérvényesülésre és az alapértékek védelmére.

Bár nem került még szavazásra sem a javaslat, Orbán állítólag máris elkezdte a színfalak mögött aknázni azt. Lehetett sejteni, hogy valamire készül, múlt pénteki rádióinterjújában ugyanis már azt hajtogatta, hogy a következő időszak “harci kérdése” lesz, hogy az NGO-k ne kapjanak támogatást az uniós költségvetésből.

Orbánnak ez nyilván azért fájna, mert egyrészt a támogatásokkal a civil szervezetek függetlenebbé válhatnának a kormánytól (és emiatt több mozgásterük lenne a kritikára), másrészt azért, mert nem kevés támogatást kapnának minderre.

Az Európai Unió a következő 7 éves ciklusban 1 milliárd 834 millió eurót adna a civil szervezeteknek (ráadásul jogállami programokra),

ez mai árfolyamon 596 milliárd (!) forinttal érne fel.

Ha a javaslat átmegy az Európai Parlamenten, Orbánnak fájhat a feje, sokkal nehezebb lesz neki ugyanis ellehetetleníteni a civil szervezeteket.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!