Idén is beindult a kilakoltatás – az elmúlt években több ezer család került már utcára

Forrás: MTI

Lejárt a kilakoltatási moratórium április végén, így a végrehajtások száma is jócskán megugrott. Csak májusban 852 alkalommal történt intézkedés, áprilissal együtt pedig összesen 904 alkalommal történt ingatlannal kapcsolatos végrehajtás – közölte az atv.hu.

Korábban az ellenzéki képviselők vetették fel azt, hogy kisgyermekes családokat ne érintsen a kilakoltatás, ne kerüljenek utcára, de ezt a kormánypárti politikusok nem voltak hajlandóak megtárgyalni, így végül nem lett belőle semmi.

Azt, hogy egyre több ember kerül utcára, jól mutatja az a szám, ami szerint az elmúlt három évben közel 10 ezer otthonból és üzlethelyiségből történt kilakoltatás Magyarországon, melyek között rengeteg gyermekes család is volt.

Ennek ellenére a kormánypárt nem hajlandó érdemben foglalkozni ezzel a kérdéssel, így hiába az ellenzéki próbálkozás.

Az elmúlt időben több kísérletet is tettek arra az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Jobbik és független képviselők arra, hogy megoldást találjanak a kilakoltatási krízisre. Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek, ahol a gyermekes családok hajléktalanságának a megelőzéséhez szükséges egyes törvénymódosításokról szóló javaslatot vitatták volna meg.

Ez az ülés azonban a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen maradt.

Később pedig a Népjóléti Bizottságban is leszavazták azt az ellenzéki törvényjavaslatot, melyet A Város Mindenkié csoport (AVM) valamint az Utcajogász Egyesület dolgozott ki, és amely megtiltotta volna azt, hogy kisgyermekes családokat elhelyezés nélkül lakoltassanak ki.

Tehát a kormánykommunikációval ellentétben, nekik nem a család az első, hisz a Fidesz-KDNP koalíció egyáltalán nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy ne kerüljenek gyermekes családok az utcára.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!