Befenyítették Orbánt, egységfront alakult ellene

Úgy tűnik, Orbán valóban fontos személy lett az Európai politikában, de nem úgy, ahogy azt ő tervezte. Mert ma az EP választások után az a helyzet, hogy a különböző pártcsaládok döntő többsége egy dologban ért egyet:

Orbánt meg kell állítani!

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökjelöltje ma délelőtt mondta el élete legfontosabb beszédét az Európai Parlamentben. A beszéd azért volt fontos számára, mert korántsem biztos a szavazattöbbség a megválasztásához. Így a beszédében választ kellett adnia azokra a garancia kérésekre, amiket többek között a szocialista és a liberális frakciók kértek szavazatukért cserébe.

Ezért nem kerülhette el, hogy kimondja:

a jogállami normákat mindenkinek be kell tartatnia.

Ez egyértelmű és világos üzenet volt Orbánnak és lengyel kollégájának. Abban a levélben, amelyben még a beszéde előtt közzétette legfontosabb elképzeléseit, kiderül, hogy kulcskérdésként kezelné  a jogállamiság betartását. Eszerint a demokrácia ügyében nem tart lehetségesnek semmiféle kompromisszumot, és támogatja a Néppárti Weber azon javalatát, hogy hozzanak létre európai mechanizmust és annak segítségével kövessék nyomon, a tagállamok mennyire tartják tiszteletben a közös normákat.

Ennek a javaslatnak egyre nagyobb a népszerűsége, mert az bebizonyosodott, hogy a Magyarország és Lengyelország ellen a 7-es paragrafus alapján indult eljárás nem sok eredményt hozott, és egyre többen érzik úgy a képviselők között, hogy az EU pénzének a segítségével próbálják meg szétzilálni az európai egységet.

Ebben a kérdésben a többséghez elegendő a három nagy pártcsalád támogatása a többséghez, de a Salvini-jelentés elfogadása megmutatta, hogy ennél jóval nagyobb, kétharmados támogatottsága van annak, hogy szankciókat vezessenek be a két renitens tagállammal szemben.

Orbánnak sikerült erős európai egységet kovácsolnia, csak mindezt maga ellen sikerült összehoznia.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!