Katasztrofális helyzet – A teljes összeomlás szélén van az egészségügy!

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter

Egyre aggasztóbb statisztikai adatok látnak napvilágot az egészségügy állapotával kapcsolatban, és az ezzel foglalkozó szakértők, egészségügyi dolgozók is lesújtó véleménnyel vannak a jelenlegi helyzetet illetően. Az atv.hu közlése szerint, Magyarországon jelenleg legalább 570 ezer embernek nincs háziorvosa, és 750 ezer embernek pedig nincs fogorvosa, mivel egyre nagyobb mértékű az orvoshiány.

A helyzetet jól tükrözi az is, hogy például a 12. kerületben egy nyugdíjas korú háziorvos azért nem mehet nyugdíjba, mert nincs jelentkező a 2300 beteget ellátó praxisára.

Jelenleg a kormánykommunikáció és a valós helyzet nemcsak az orvosok számában tér el, hanem a fizetésekben is. Komáromi Zoltán háziorvos szerint ez azért lehetséges, mivel

“amikor a bérkérdés előkerül, akkor a minisztérium, az államtitkárság, az ügyeletekkel és túlórákkal felduzzasztott bruttó bérekről beszél, holott mindenki, aki megkapja a fizetését és azt el akarja költeni, nettó bérben számol”.

A kormány ráadásul a 190 óra alatt megkereshető bér helyett, a túlórákkal, azaz 250-300 óra alatt megkereshető fizetéseket veszi alapul és azt közli.

Az orvoshiányról is egészen más elképzelése van a kormánynak, mint ami a valóság. Jelenleg a hivatalos források hatezerrel több orvossal számolnak a 2010-hez állapothoz viszonyítva. Komáromi Zoltán szerint ez úgy lehetséges, hogy egy orvost többször is számolhatnak.

“Kis túlzással én 4 orvos vagyok egy személyben. Mert viszem a saját praxisomat, van egy foglalkozás egészségügyi mellékállásom, egyéni vállalkozásom, és van egy iskolaorvosi és egy rendelőintézeti állásom. Egymagam 4 vagyok, így elképzelhető, hogy a nagymértékű kivándorlás, és a nagymértékű magánszférába való átigazolás ellenére a tárca és a statisztikai hivatal ennyivel több orvosról számol be, ez önáltatás” – foglalta össze Komáromi.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint, mindaddig nem várható változás, míg a lakosság 60-70 százalékát nem fogja érinteni az egyre romló egészségügy, mivel addig a politikának nem érdeke javítani a rendszeren.

Tehát, addig marad a pengeélen lévő rossz egészségügy, ami napról napra rosszabb helyzetbe kerül.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!