Döntött a Fidesz – Másfél millió magyart hagynak sorsukra!

A Demokratikus Koalíció nyújtott be egy költségvetési javaslatot a parlament elé, ami másfél millió magyar helyzetén segített volna. A javaslatot végül a kormánypárti többség leszavazta – közölte az atv.hu.

Az ellenzéki párt javaslatában az szerepelt, hogy a kormány biztosítson 5 milliárd forintot a költségvetésből a parlagfű elleni harcra,

“ám a kormány megtagadta ezt”

– írta közleményében a DK.

Hozzátették, a kormány annak ellenére tagadta meg ezt az összeget, hogy az elmúlt években megduplázódott az allergiás emberek száma Magyarországon, így már másfél millió ember szenved az egyre jobban kitolódó parlagfű-szezonban.

A Demokratikus Koalíció szerint szégyen, “hogy a kormányt ennyire hidegen hagyja a parlagfű elleni küzdelem.”

Mint írták: ma sajnálatos módon nincsenek meghatározott célok a parlagfű elleni harcban, nincs a környező országokkal együttműködés, és civilekkel sem működik együtt a kormány ebben a témában. Szerintük a kormányhivataloknak kéne ellenőrizniük a körzetükben az irtást, de erre nem áll rendelkezésükre megfelelő eszköz, és elegendő ember sincs egy ilyen nagyszabású munkához.

A párt közleményében szó esik arról is, hogy megfelelő orvosi segítség sem áll rendelkezésre ezen a szakterületen hazánkban, ráadásul még az állami területeken sem irtják megfelelően a parlagfüvet, mivel nem áll rendelkezésükre elegendő forrás.

“Ne csodálkozzon tehát az a kormány, amelyik sajnál ötmilliárd forintot arra költeni, hogy javítson az allergiások életminőségén, ha ezek az emberek minden tüsszentésnél a Fideszt fogják szidni”

– zárul a DK közleménye.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!