Megadták a kegyelemdöfést a Fidesznek az európai szocialisták

A hírről a DK EP-képviselője számolt be.

Molnár Csaba elmondta: ma reggel tartott ülésén a baloldali-demokrata frakció – a Macron-féle liberális frakció után – úgy döntött, hogy

ők sem szavazzák meg a Fidesz által jelölt politikusokat a parlament szakbizottságainak vezető tisztségeire.

Mint fogalmazott: nem vehetnek részt az európai politika irányításában a közös Európa ellenségei, az integráció rombolói. Molnár szerint a frakció a DK javaslatára hozta meg döntését.

Ujhelyi István szocialista képviselő is megerősítette a hírt. Facebook-oldalán azt írta: Deutsch Tamás költségvetési ellenőrző bizottságban betöltött alelnöki posztja önmagában az európai értékek arcul csapásával ért volna fel, ezért örül, hogy frakciója meghozta a döntést.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!