Ez gyors volt: máris bosszút álltak Ungváry Krisztiánon

Alighogy interjút adott, máris távoznia kell a kormányközeli intézettől a történésznek.

“Közös megegyezéssel” távozik a Veritas Történetkutató Intézettől Ungváry Krisztián. Az információt az érintett megerősítette a 24.hu-nak. A távozás okát egyelőre nem nevezte meg, de megígérte, hogy erre még a héten sort fog keríteni.

Nem nehéz azonban kitalálni, hogy mi rejtőzhet Ungváry döntésének hátterében. (És annak hátterében, hogy az Intézet miért akart volna megszabadulni tőle.)

A kormány május végén döntött arról, hogy az 1956-os Intézetet – ahol Ungváry korábban dolgozott – beolvasztja a Veritasba. Ezt követően Ungváry azt nyilatkozta, kísérletképpen folytatja a munkát, hogy megnézze, mennyire gondolja komolyan a Veritast vezető Szakály Sándor főigazgató, hogy az intézet munkája független maradhat.

Valószínűleg időközben világossá válhatott Ungváry számára, hogy semennyire, tegnap ugyanis egy interjújában már élesen kritizálta Orbánék rendszerváltáskori kiállítását, amit a Terror Háza Múzeummal közösen hoztak létre. A kiállítás kapcsán Ungváry többek között olyan megállapításokat tett,

minthogy annak készítői ki akarják radírozni a nem fideszes rendszerváltókat a nemzeti emlékezetből.

Sőt, még azt a javaslatot is megtette, hogy nevezzék át a Terror Házát Propagandagyárrá, és abból fizessék – természetesen magánforrásból – az intézményt vezető Schmidt Mária üzletasszonyt.

Mindent elmond erről a mai népnyúzó, ocsmány rezsimről, hogy egy nap sem telt el az interjú óta, Ungvárynak máris távoznia kellett a posztjáról. Ilyen gyorsasággal még a Kádár-rendszer sem végezte ki a renitenskedő alattvalóit.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!