Ha őt megszavazzák, az lesz a legnagyobb szégyene az uniónak

Hangos győzelmi jelentés keretében bejelentette a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja, hogy az Európai Parlament mind a 22 szakbizottságában sikerült helyet szerezniük. Csúfos külpolitikai elszigetelődésük miatt kénytelenek mindent sikernek elkönyvelni, például ezt is, ami egy ilyen létszámú frakcióval és a szándékkal együtt nemnagy durranás.

Azonban az sokat mondó, hogy melyik bizottságokat tekintik kiemelten fontosnak, és hol pályáznak alelnöki posztra. Számukra a két legfontosabb bizottság az alapjogokkal és a költségvetés ellenőrzésével foglalkozó testület, hiszen itt vannak a legnagyobb problémák és kritikák a magyar kormánnyal szemben.

A Sargentini-jelentést is előkészítő, a jogállamisági ügyekkel rendszeresen foglalkozó alapjogi bizottság harmadik alelnöke Hidvéghi Balázs lehet, míg az uniós források szabálytalan elköltését és a korrupciós ügyeket folyamatosan vizsgáló Költségvetési Ellenőrző Bizottságban Deutsch Tamás lehet a negyedik alelnök.

Az unió legnagyobb szégyene lesz, ha ezt a két fideszest megszavazzák.

Ugyanis ez a két terület az, ami vastagon közrejátszott a Fidesz néppárti felfüggesztésében is, és amiről a kétharmaddal elfogadott Sargentini-jelentés is szólt. Ebben az esetben a kecskére bízni a káposztát mondás csak nagyon gyengén fejezi ki azt, ami történni fog.

Ha valahol kőkeményen ellen kellett volna állni a Fidesz nyomulásának, akkor ez a két bizottság lett volna az.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!