Kiengedték a karanténból Rogánt – egyből akkorát hazudott, hogy leszakadt a plafon

A propagandaminiszter a Kossuth rádiónak adott interjút.

Rogán elmondta: az Európai Bizottságnak olyan vezetőre van szüksége, aki tiszteli a közép-európai országokat. Szerinte a magyar kormány arra kapott felhatalmazást, hogy állítsa meg a bevándorlást, ezért nem szavazhatták meg sem Timmermanst, sem Webert. (Miután ők ugye bevándorláspárti politikusok.)

Weber Rogán szerint ráadásul még a magyarokat is megsértette, amikor kijelentette, hogy inkább nem vállalja az EB elnökségét, ha ahhoz csak a Fidesz szavazataival tud hozzájutni.

“Közép-Európa most hallatta a hangját”

– hazudta Rogán. Nyilvánvaló ugyanis, hogy von der Leyen jelölésébe a Fidesznek, sok más közép-európai nagypárt mellett az égvilágon semmi beleszólása nem volt. A propagandaminiszter azt a kérdést, hogy von der Leyen vajon mennyiben felel meg a magyar kormánypártok szellemiségének (eláruljuk: semennyiben), azzal próbálta elütni a dolgot, hogy

a német politikusnak szerinte meg kell előlegezni a bizalmat.

Azt is hozzátette, hogy egy bizottsági elnöknek semelyik ország vezetőjének nem kell megfelelnie. Kérdés, hogy akkor vajon tavasszal miért támadta Jean-Claude Junckert, a bizottság előző elnökét plakátkampányaiban olyan habzó szájjal a magyar kormányfő. Erről Rogán sajnos nem mondta el a véleményét.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!