Minden óvatoskodást félretett Orbán: ezt írta a Néppárt elnökének

Levélben kérleli Orbán Viktor a Néppárt elnökét, hogy ne támogassa Timmermansot.

Mint megírtuk, a G20-as csúcstalálkozón a franciáknak és a németeknek – hosszas huzavona után – végül nagyon úgy néz ki, hogy sikerül megállapodniuk az Európai Bizottság következő elnökéről. Aki nem más lesz, mint az a Frans Timmermans, aki Brüsszelben talán Orbán legádázabb ellenségének számít.

Teljesen bepánikolhatott ezen Orbán, ugyanis minden óvatosságot félretéve a Politico szerint

sebtiben írt egy levelet az Európai Néppárt elnökének, amiben elkezdett könyörögni, hogy ne támogassa Timmermanst a bizottság élére.

Már a levél elején sikerült totálisan megaláznia magát, amikor úgy kezdte el a szöveget, hogy “pontosan tisztában van azzal, hogy felfüggesztették a Néppártban, és SEMMILYEN beleszólása nincs az ügyekbe”,

de úgy érzi, nincs választása, muszáj felszólalnia a már meghozott döntés ellen.

Orbán szerint megalázó lenne a Néppártnak, ha elfogadnák, hogy ne ők kapják a legfontosabb uniós pozíciót, tekintve hogy ők nyerték meg a választásokat. Mint írta, ezzel a Néppárt szavazóit szúrnák hátba, hiszen ők azért támogatták őket, hogy Manfred Weber legyen az Európai Bizottság elnöke.

A levél azt jelzi, hogy Orbán teljesen tisztában van vele: ha tényleg Timmermans kerül az EB élére,

úgy a Fidesz és az ő uniós politikai karrierjének egyszer és mindenkorra befellegzett.

A levelet teljes terjedelmében angolul itt elolvashatják.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!