Lerántották a leplet Tiborczról – kiderült, mit vett Orbánéknak a magyarok pénzéből (+videó)

A nemzet vejét az Átlátszó buktatta le.

Tiborcz István még március elején vásárolt meg Felsőörsön két egymás melletti területet, ezeknek együttes nagysága 9500 négyzetméter. A földhivatali nyilvántartás szerint a telkeken gazdasági épületek találhatók, házszámuk nincs, csak helyrajzi számuk, a közútról nem észrevehetők. Elég azonban csak a levegőbe emelkedni, hogy láthatóvá váljék:

a területen egy hatalmas úszómedencés nyaralóvilla található, melyet magas kerítéssel és sűrű növényzettel rejtegetnek a kíváncsiskodók elől.

Felsőörs egy kis falu Veszprém megyében, Budapestről körülbelül másfél óra alatt érhető el. A település mára egybeforrt Balatonalmádival, a szomszédos településsel, ahonnan a Balaton is elérhető. A Tiborcz-ingatlanok a Felsőörsöt Balatonalmádival összekötő nagyforgalmú úthoz közel találhatók, egy kis leágazó zsákutcából közelíthetők meg. Érdekesség, hogy a zsákutca ugyan közterületnek számít, mégis lezárták úgy, hogy csak Tiborczék közelíthetik meg.

Az 1 hektáros nyaralókomplexum ára a környékbeli ingatlanárakból és a terület nagyságából ítélve több százmillió forintra rúghat.

Az Átlátszó videója az ingatlanról:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!