Zágráb pöcegödrévé tették Magyarországot Orbánék! És csak ők keresnek rajta!

Orbánék úgy bánnak ezzel az országgal, mintha a saját tulajdonuk lenne!  Pár hónapja a magyar dolgozók munkaerejét adták el a multiknak a rabszolgatörvénnyel, most pedig kiderült, hogy Zágráb pöcegödrévé tették Magyarországot. Tavaly ugyanis a horvát főváros összes szennyvíziszapját Magyarországra szállították. A 24.hu információi szerint két horvát cég, a horvát állami tulajdonban lévő Girk Kalun és a Kemis Termoclean összesen 41 ezer tonna büdös fekete trutymót rakott le hazánk területén.

És tudják, mennyi haszna volt Magyarországnak ebből a környezetszennyezésből? Semmi! Egy magyar cég viszont hatalmasat kaszált!

A horvátokon kívül az üzlet egyedüli nyertese a Fehérvári Téglaipari Kft., amely tavaly összesen 792 millió forintos forgalmat bonyolított és ennek az 57 százalékát tiszta haszonként tudta elszámolni.

És ez nem csak gazdaságilag botrányos, hanem egészségügyileg is. A két horvát cég közül a Girk Kalunról nemrég kiderült, hogy sok esetben engedély nélkül, egyszerűen mezőkre rakta le a szennyvíziszapot, ami persze súlyosan veszélyezteti a környezetet és az emberek egészségét. Ennek a cégnek engedték meg most Orbánék, hogy hozzák csak Magyarországra azt 41 ezer tonna büdös, fekete iszapot, szennyezzék csak a mi hazánkat. Ráadásul úgy, hogy ebből a magyar emberek semmilyen hasznot nem látnak, az ezért kapott pénz egy magáncéghez folyik be.

Vagyis Orbánék már az egészségünkkel is üzletelnek! Úgy teszik pöcegödörré Magyarországot, hogy abból csak nekik van hasznuk!

Amikor erről Cseresnyés Péter államtitkárt megkérdezték, ő beállította a mellébeszélés világcsúcsát. Azt válaszolta, hogy a küldő ország hatóságainak kell megvizsgálniuk, hogy az országhatárt átlépő szállítmányt kezelő cég megfelel-e az uniós jogszabályokban meghatározott feltételeknek. A horvát fél pedig mindent rendben talált.

Vagyis ha a horvátok úgy döntöttek, hogy a szennyező hulladék átjöhet Magyarországra, akkor azt a Fidesz-kormány kritika és mérlegelés nélkül elfogadja!

Bár sejtjük a választ, azért megkérdezzük: hol itt a sokat hangoztatott magyar érdek? Tényleg eltűrik az emberek, hogy a Fidesz bármit megtehessen az országukkal?

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!