Sorra buknak meg a hatalom emberei – Újabb fideszest ítéltek el

Forrás: MTI

Pénteken jogerősen is elítélte a Fővárosi Törvényszék Pintér Gábort, a Fidesz XV. kerületi polgármester-jelöltjét, becsületsértés miatt. Másodfokon is jóváhagyta a bíróság az elsőfokú ítéletet, miszerint Pintér politikushoz nem méltó módon beszélt egy roma származású nővel, ezért a bíróság végül megrovásban részesítette – közölte a 444.hu.

A pereskedés még 2014-ben kezdődött, amikor a nő az önkormányzati választásokat követő napokban a polgármesteri hivatalban szóváltásba keveredett Pintérrel, a választási szórólapok tartalma miatt.

A fideszes politikus a vita hevében annyira elragadtatta magát, hogy azt mondta a nőnek:

“Takarodj, te cigány kurva!”.

A vitában természetesen a nő sem hagyta magát, ő is visszaszólt a fideszes politikusnak, amiért Pintér is feljelentést tett. A viszontvádas eljárásban azonban felmentették a nőt.

Az ügy elhúzódásának egyik fő oka az volt, hogy Pintér egészségi állapota rendszeresen a tárgyalási napokra lett súlyosabb, ami miatt állandóan el kellett halasztani a tárgyalásokat. Érdekes módon azonban a tárgyalási napot megelőző és követő napokban, a képviselőtestület ülésein részt tudott venni.

Nem ő volt azonban az első fideszes politikus, akinek bíróság elé kellett állnia mostanában. Nemrég a Fővárosi Törvényszék Mengyi Roland, volt fideszes országgyűlési képviselőt, három év szabadságvesztésre ítélte első fokon költségvetési csalás kísérletével és befolyással üzérkedés miatt.
Az ítélet nem végleges, Mengyi fellebbezett az ítélet ellen és felmentést kér, az ügyészség pedig súlyosbítást szeretne.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!