Nem bírták tovább: újra hazugságokkal támad a Fidesz

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Hidvéghi Balázs hétfőn tartott sajtótájékoztatót Balatonfüreden, ahol bejelentette, az újonnan megalakuló Európai Parlamentnél fogja kezdeményezni a Fidesz, hogy az Európai Bizottság szüntesse meg a migránskártyákat – közölte az atv.hu.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kihangsúlyozta, hogy a kormánypárt a magyar emberek érdekeit képviseli Brüsszelben, a magyar emberek pedig egyértelműen kinyilvánították az EP-választáson, mit szeretnének Európától a következő időszakban.

Szerinte a magyarok arra szavaztak, hogy “állítsuk meg a bevándorlást, védjük meg az európai keresztény kultúrát, és álljunk ki a nemzetek Európájáért” – fogalmazott a megválasztott EP-képviselő.

Hidvéghi ezért bejelentette, a Fidesz kezdeményezni fogja, hogy az Európai Bizottság szüntesse meg a migránskártyákat.

A kommunikációs igazgató szerint Brüsszel tízezres nagyságrendben osztogatja ezeket a kártyákat, csak idén kiadtak már több mint hetvenezret, az elmúlt években pedig több mint kétmillió feltöltés történt kétszázmilliárd forint értékben, mindenféle biztonsági ellenőrzés nélkül.

Azt azonban nem teszi hozzá a Fidesz EP-képviselője, hogy ezeket a kártyák kizárólag Görögországban lehet használni, ráadásul minden kártyatulajdonos személyazonossága ismert.

Az Európai Bizottság korábban a Fidesz hazug állításait egy tájékoztatóban cáfolta:

“Nincsenek név nélküli bankkártyák. Minden kártyatulajdonos személyazonossága
ismert. A kártya tartalmaz egy számot, amely a programban részt vevő kártyatulajdonos személyazonosságára vonatkozik. A kártyatulajdonos személyazonosságát havonta ellenőrzik a helyszínen. A kártyát csak Görögországban lehet használni, más országokban nem.

Hidvéghi botrányosnak és elfogadhatatlannak tarja, hogy ezekre a kártyákra európai közpénzt költenek, és azt mondta: megengedhetetlen, hogy név nélküli kártyákon veszélyes emberek is hozzájuthassanak a támogatásokhoz.

Úgy látszik, a Fidesz nem bírta tovább, hogy ne támadja és ne terjesszen hazugságokat az EU működésével és programjával kapcsolatban, folytatja azt az utat, ami korábban a Néppárton belüli felfüggesztéséhez vezetett.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!