Csúnyán odapörkölt Orbánnak Nagy Imre unokája – egész Európa meg fogja hallani, amit mondott

A hvg.hu-nak mondta el a véleményét.

Jánosi Katalin, a mártír miniszterelnök unokája úgy fogalmazott: sosem gondolta volna harminc évvel ezelőtt, nagyapja újratemetésén, hogy újra önkényuralom lesz Magyarországon. Az ominózus nappal kapcsolatban elmesélte, természetes emlékszik Orbánra és beszédére, amit a Hősök terén mondott. Mint mondta,

már akkor is feltűnt neki kiabáló, magas hangja és a beszéd erőszakossága.

Azt is felidézte, hogy Orbán nem tartotta be a megállapodást, miszerint nem beszélnek a szónokok a szovjet csapatok kivonásáról (hiszen az akkor már folyamatban volt), szerinte Orbán szavai “egyáltalán nem illettek az amúgy szintén kemény hangú, de a nemzet összefogását hangsúlyozó beszédek közé”.

Jánosi rávilágított Orbán egy már akkori történelemhamisítására és kegyeletsértésére is, miszerint a kormányfő a hatodik, üres koporsót, ami a jelen nem lévő összes ’56-os mártír részére volt fenntartva, beszédében az ő fiatalságuknak vindikálta.

“Hát nem, az nem az övéké volt, az az 56-osoké volt, akik vérüket és életüket áldozták ezért”

– mondta. Nagy Imre szobrának nagy botrányt kavart áthelyezésével kapcsolatban úgy fogalmazott, a mártír miniszterelnök “cipője sarkáig sem érnek fel, akik áthelyeztetnék azt”. Nagyapja szerinte értékek mentén politizált, a „mai hatalomgyakorlók pedig pusztán érdekek, leginkább napi anyagi érdekek mentén tevékenykednek”.

Jánosi úgy látja, a mai hatalom, akárcsak a kádári diktatúra, látni sem bírja, elhazudja, kiradírozza Nagy Imrét, a helyére pedig Horthy nemzetmegosztó, hamis történelemképet mutató emlékét helyezteti.

“A kormánynak fontosabb a fehérterroros változat, mint 1956 forradalmának és nemzeti ünnepünknek, október 23-ának az igaz szelleme”

– fogalmazott. Hozátette: az Orbán-rendszer a Rákosi-érát idézi, ami szerinte 2019-re elkezdett visszalopózni.

“Mindegy, kinek a nevével címkézzük, a diktatúra a nyakunkba liheg”

– zárta szavait baljóslóan a Nagy Imre Alapítvány kurátora.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!