Veszélyes vizekre eveztek Orbánék – olyanba nyúltak bele, ami még nagyon fájni fog

Kormányon még senki nem engedte meg magának azt az EU-ban, amit ma a Fidesz képviselője.

Boldog István, a Fidesz egyik frakcióvezető-helyettese a 444 szerint ma az Országgyűlésben nem egyebet követelt,

mint hogy tiltsa be a kormány a Budapest Pride-ot.

A képviselő a médiaszolgáltatással kapcsolatos törvény általános vitájában fejtette ki, hogy szerinte hogy lehetne megvédeni a gyermekeket a “szexuális és egyéb aberráltságoktól”. Mint mondta, őt nem zavarja, hogy mit csinálnak egyes emberek a négy fal között, de az igen, ha a gyermekek félmeztelen embereket látnak az utcákon.

“Mert ha valami rossz dolgokat hoz egy gyermekben, rossz gondolatokat, akkor azt gondolom, hogy ez”

– rettegett Boldog. Javasoljuk, strandra azért ne nagyon vigye a gyerekét, nehogy még a végén egy életre szóló traumát szenvedjen el.

Az utóbbi időben egyébként egyre látványosabban feljebb tekerte melegellenes kirohanásainak hangerejét a kormány, elég csak Kövér László házelnök kijelentéseire gondolni, aki az azonos nemű örökbefogadó szülőket a pedofilokhoz hasonlította. Egy dolog azonban homofób megjegyzéseket tenni, és egy egészen más parlamenti felszólalásban követelni a homoszexuálisok jogainak korlátozását. Nem jön túl jókor a Fidesznek Boldog felszólalása, miután Orbán így is pengeélen táncol az Európai Néppártban. Ha így folytatják, egészen biztosan nem lesz maradásuk.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!