Ezt is elvették: most a nyugdíjasokat és a fogyatékkal élőket célozta meg a kormány

Az MSZP hívta fel arra a figyelmet, hogy a kormány egyik legújabb salátatörvénye épp azokat sújtja, akik a legjobban rászorulnának a segítségre.

Sokaknak nem okoz gondot belföldön vagy külföldön megszervezni, kifizeti egy nyaralást, de sajnos vannak olyanok is, akik csak szociális üdülés révén tudnak kicsit kikapcsolódni.

Most azonban a Fidesz még ezt a lehetőséget is el akarja venni a nyugdíjasoktól és fogyatékkal élőktől

– közölte az atv.hu az MSZP MTI-nek elküldött közleményét.

A kormány egyik salátatörvénye szerint az idősek és a fogyatékkal élők a jövőben nem lesznek jogosultak szociális üdülésre.

Tavaly még 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő tudott szociális alapon üdülni, de a kormány ezt most egy tollvonással elvette tőlük.”

Majd hozzáteszik a közleményhez azt is, hogy:

“Bár Varga Mihály azt ajánlotta az embereknek, hogy nyaraljanak belföldön, a kormány újabb megszorítása miatt ez az időseknek és a fogyatékkal élőknek nem fog menni! Szégyen, hogy az emberektől ellopott pénzből urizáló fideszes milliárdos elit Ibizáról, Dubaiból, helikopterekről, magángépekről, luxusnyaralókból és luxusjachtokról azt üzeni a magyar nyugdíjasoknak és a fogyatékkal élőknek, hogy nektek mostantól nem jár még egy rövid nyaralás sem.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!