Nem köszöni meg Orbán az Orvosi Kamara elnökének szavait

Fotó: Tóth Gergő, Népszava Fotó

Semmi garancia nincs arra, hogy a mai magyar egészségügyben a betegeket biztonságosan el tudják látni, még akkor sem, ha az orvosok túlóráznak.

A megállapítás nem új. Inkább az az érdekes, hogy ki mondta.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Ugyanez az Éger István, aki 2010 előtt bevallottan a Fidesz szekerét tolta.

Ugyanaz az Éger István, aki a Magyar Hírlapnak bő egy éve még azt nyilatkozta, hogy az egészségügyi dolgozók többsége jól járt a fizetésemeléssel, és csak a tiltakozó szakszervezetek nagyítják föl a problémát.

És akkor most ez az ember hirtelen rájött, hogy a Fidesz padlóra küldte az egészségügyet.

Hol élt eddig a Magyar Orvosi Kamara elnöke, hogy csak most sikerült megvilágosodnia?

Igaz, pár éve már mondogatták Éger István környezetében, hogy kissé csalódott, mivel hiába lobbizott annak idején a Fidesz mellett, mégsem kapott semmilyen kormányzati pozíciót.

Most azonban mégsem erről lehet szó.

A magyarázat pofonegyszerű: a Magyar Orvosi Kamarában tisztújítás jön. És bizony kevés esélye van az újraválasztásra egy olyan elnöknek, aki deklaráltan a mindent rendben lévőnek tartó Fidesz embere. Az orvosok ugyanis látják, hogy mi a valóság.

Az orvosi kamara elnöke tehát most kénytelen kimondani, hogy a magyar egészségügy katasztrofális állapotban van.

Ezzel azonban Éger István a saját eddigi munkájáról állít ki bizonyítványt. Mert vajon milyen elnök az, aki csak most jön rá, hogy mi van a kórházakban? Képviselheti az orvosok érdekeit egy ilyen ember?

Ja, és akkor a lényeget még nem is mondtuk. Hogy mit válaszolt Éger szokatlanul erős kritikájára az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Elutasították? Tiltakoztak? Cáfoltak? Nem. Kapaszkodjanak meg: azt közölték, hogy a minisztérium jövőre még többet fordít majd az egészségügyre.

Ezt mondta szép szelíden az a fideszes tárca, amely egyébként minden, az egészségügyet bíráló nyilatkozatot bőszen visszautasít.

Nagyon kilóg a lóláb, hogy ez az egész csak színjáték!

Éger István ismét a Magyar Orvosi Kamara elnöke akar lenni, a Fidesz pedig azt szeretné, ha továbbra is az ő emberük töltené be ezt a posztot.

Erről van itt szó, nem többről.

Aztán ha Égert újra megválasztják, akkor már nem számít, mit mondanak az orvosok, az ápolók és a betegek. Mehet minden a régi kerékvágásban.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!