Már a sajátjai is vereségként értékelik a Fidesz eredményét

Forrás: Orbán Viktor - Facebook

Most először adott interjút az EP-választás óta a miniszterelnök.

Interjút adott a Kossuth rádiónak Orbán Viktor. Az utóbbi napokban akkora pofonokat volt kénytelen elszenvedni, hogy több vitatott lépéséből is visszatáncolt. Tegnap kancelláriaminisztere pl. bejelentette, hogy elhalasztják a fideszes különbíróságok bevezetését, ma pedig Orbán kategorikusan közölte, hogy

bent szeretné tartani pártját az Európai Néppártban.

Hiába próbálta korszakos győzelemként, vagy most az interjúban kisebb csodaként beállítani az egyébként tényleg egészen magas arányú győzelmét, a csalódás érzékelhetően óriási a kormánypárti oldalon. A választás előtt kétharmados mandátumarányban gondolkodtak, most mégis azt állítja Orbán, hogy abban reménykedett, hogy minden második magyar rájuk fog szavazni – ez sajnos soha nem is volt kérdés, hiszen minden jelentős intézet bőven 50 százalék fölé mérte őket.

Orbán az interjúban végig próbált úgy csinálni, mintha hatalmas sikert ért volna el, de azért hozzátette, hogy neki elsődleges feladata az Európai Tanácsra, és nem a Parlament összetételére koncentrálni (miközben a választás előtt más sem érdekelte, csak ez utóbbi). Weber támogatása kapcsán kiemelte, olyan jelöltet lesznek hajlandók támogatni, aki kellően bevándorlásellenes, állítólag már van is néhány név a tarsolyukban.

“Jelenleg az Európai Néppárt tagja a Fidesz, ha a magyar emberek érdekének megfelel, maradunk”

– szögezte le Orbán, világossá téve, hogy azok után már esze ágában nincs elhagyni a Néppártot, hogy ekkorát veszített a szélsőjobboldal.

Érdekes kérdés persze, hogy vajon nem késett-e el kijelentéseivel a kormányfő, miután a minap a köztévében már a saját szakértője is lemondva nyilatkozott róla, mondván: “nem sikerült a mérleg nyelvévé válnia”.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!