Lebukott Rétvári Bence – ezt az ordas nagy kamut már nem tudják letolni a torkunkon!

Rétvári Bence // kép: Népszava

Olyan a Fidesz családvédelmi akcióterve, mint a levegővel teli zsemle. Ki lehet rakni a kirakatba, de ha közelebbről megnézi az ember, kiderül, hogy ezzel bizony nem lehet jóllakni, sőt: átverés az egész.

Nézzük meg például a büszkén kiplakátolt nagyszülői gyedet! Rétvári Bence szerint egy átlagfizetésű nagyszülő akár 200 ezer forint gyedet is kaphat, ha napközben otthon marad az unokájával és az így eltöltött idő a nyugdíj szempontjából jogosultsági időnek számít. Ez ugye szépen hangzik? No de nézzük csak meg közelebbről!

Mert bizony jókora átverés van ebben. Rétvári azt például már elhallgatja, hogy

az a nagyszülő, aki bevállalja a gyedet, a jövedelmének csaknem a felét elbukja!

A 200 ezer forintos nagyszülői gyed ugyanis bruttó összeg és úgy jön ki, hogy a KSH által számított 356 600 forintos átlagkeresetből számítják. A nagyszülői gyed összege a korábbi fizetés 70 százaléka, vagyis ha valaki átlagfizetést kap, akkor a gyedként kapott 208 600 forint is bruttó. Vagyis amit gyedként valójában kézhez kap, az 41,5 százalékkal kevesebb, mint a korábbi nettó fizetése!

Szóval olyan ez a nagyszülői gyed, mint a levegővel felfújt zsemle. Ránézésre szép, de aki ezzel akar jóllakni, éhen marad.

A Fidesz persze csak azt reklámozza, hogy milyen jó, hogy a nagyszülők is gyedre mehetnek. Arról már mélyen hallgatnak, hogy aki ezt igénybe akarja venni, az a korábbi fizetése csaknem felét elveszíti.

S hogy akkor ki akar majd nagyszülői gyedre menni? Nagy valószínűséggel senki. Ez bizony nem állítja meg a népességfogyást…

S hogy akkor mire jó az egész? Roppant egyszerű.

A nagyszülői gyed csak egy jól hangzó PR-trükk. Hogy akik nem érintettek és nem tájékozódnak, azt higgyék: az emberek kapnak valamit.

Holott a valóság pont az ellenkezője. Elvesznek tőlük.

Nem véletlenül mondta annak idején Rétvári Bence: „Mi mindenki életét meg akarjuk lopni.” Ha ide kattint, meg is hallgathatja.

Ezt az ígéretüket kivételesen betartják.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!