Itt az újabb átverés: alig lesz, aki megkaphatja a 10 milliós babaváró hitelt

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu.

Orbán Viktor évértékelő beszédében bejelentett “családvédelmi akcióterv” hét pontja őrült tapsvihart aratott a jól kiválogatott nézőközönség körében, de sokan mások is felkapták a fejüket a hallatán.

Orbán ugyanis ügyesen, klasszikus elődjét Gyurcsány Ferencet tökéletesen másolva, ugyan nem hazudott a beszédben, de nem bontotta ki az igazság minden részletét. Az már napokkal később kiderült, hogy az egész 10 milliós kedvezményes hitel

CSAK HÁROM ÉVIG ÉRVÉNYES, UTÁNA MÁR NEm JÁR SENKINEK.

Tehát, a 2019. július 1-jétől induló szabad felhasználású hitelt három éven keresztül lehet majd felvenni, vagyis a program zárt végű. Arról is elfelejtett beszélni, hogy a 2,5 millió forintos autóvásárlási támogatásnak is van felső határa, az autó vételárának 50 százaléka.

A nemsokára elinduló “babaváró hitel” bevezetésének napján, egy másik törvény is életbe lép, méghozzá az adósságfék szabályok szigorítása. Ez azt jelenti, hogy a bankok a bírálatkor további megkötéseket is alkalmazhatnak, és már most látszik: alkalmazni fognak is.

Így, a a hitelinformációs rendszerben szereplő adatok alapján fogják vizsgálni az igénylő összes  tartozásának havi terhét. Ebbe nem csak a már felvett hitelek tartoznak bele, hanem ha valaki adóstárs, akkor az adóstársak között egyenlő arányban elosztják a havi törlesztőt, így ezzel is számolni kell, függetlenül attól, hogy tényleg kell-e fizetnie a babát váróknak. E mellett még  a hitelkártya-keret is befolyásolja a minősítést, még akkor is, ha egy fillért sem hívtak le a hitelkártyáról.

A  City Hitelbróker kutatása és becslése alapján, babaváró hitelt igényelni szándékozó fiatal házasoknak

körülbelül csak 60 százaléka felel majd meg

a jogszabályi feltételeknek és a bankok kockázatkezelési és hitelbírálati követelményeinek. Ráadásul, ahogy becslik, egy egy átlagos jövedelemmel rendelkező házaspár

nem fogja tudni elérni a beígért 10 millió forintot,

mert várhatóan csak a 6-7 millió forintos összegre lesz hitelképes.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!