Nagyon beégette Csiszárt Juszt László – ezen egész Milánó röhögni fog

A népszerű újságíró Facebookon osztotta meg gondolatait.

A Strache-botrány zajában és Kövér homofób őrjöngése miatt sokaknak elkerülhette a figyelmét, de így hétvégén más felháborító dolog is történt: a Magyar Közlönyben megjelent egy határozat, mely

rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki Csiszár Jenőt.

Hogy pontosan hova fogják delegálni, az egyelőre még nem derült ki. Emlékezetes, Csiszár az elmúlt években – nulla tapasztalattal – milánói főkonzulként szolgált, tavaly pl. részt vett Orbán és Salvini nagy port kavart olaszországi találkozóján is. Hiába azonban a tapasztalatlanság, úgy tűnik, mint sokan mások a NER-ben, Csiszár sem lefelé, hanem felfelé bukik. Ennek kapcsán osztotta most meg gondolatait Juszt László.

Mint írta, egykoron Rómát Caligula, a császár szeszélyei miatt megülte a félelem és a bizonytalanság.

“Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor kedvenc lovát, Incitatust, a szenátus megalázása céljából konzullá tette”

– írta Juszt, párhuzamot vonva Csiszár és a ló alkalmatlansága között. Hozzátette: nem sokra rá a császári testőrség parancsnoka ezért “meg is gyilkolta a gyűlölt – Csiszárt, pardon – császárt”.

A vicces szójátékot és a Csiszárt durván beégető posztot itt elolvashatják.

Miután többedik nekifutásra sikerült letennie a középfokú olasz nyelvvizsgát, 2017-ben munkába állhatott Csiszár Jenő,…

Közzétette: László Juszt – 2019. május 18., szombat

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!