A legdurvább szankciókat javasolják ellenük, már nem csak az USA-ban, hanem Európában is

Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő javasolni fogja az Európai Parlamentnek, hogy Európában zárolják az állami és európai pénzekből arcátlanul meggazdagodottak, például Magyarországon Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István, vagyonát.

szanyi„Indítványozni fogom, hogy azok az oligarchák, akik (…) akármilyen törvényi hivatkozással, de látványosan és mindenféle piaci háttér nélkül, egyszerűen az állami pénzekből, európai pénzekből meggazdagodtak, ezeknek az európai pénzügyi eszközeiket, (…) beleértve a bankszámláikat is, zárolni, befagyasztani lenne indokolt. Ezt fogom egyébként európai parlamenti képviselőként javasolni az Európai Parlamentnek” – jelentette ki egy bajai sajtótájékoztatón.

A nagy cégek és vállalkozók „arcátlan módon gazdagodtak ez elmúlt időszakban. Nyilvánvalóan (…) nem a gazdaság normális működéséből fakadnak ezek a gigantikus vagyonok” – mondta az MSZP alelnöke. Példaként hozta az orosz oligarchák európai vagyonát, „üzletemberek százainak” a panama- és offshore ügyleteit, és az uniós adófizetők kárára dolgozókat.

Mint mondta, Magyarországon is tetten érhető az indokolatlanul gyors gazdagodás, „ráadásul Magyarországon diszkrecionális alapon: akinek a kormány megengedi, hogy gazdagodjon, meg akinek nem engedi meg, hogy gazdagodjon. Körülbelül így bomlik szét a vállalkozói világ.”

„Fantasztikus, mesés vagyonokra” tett szert Mészáros Lőrinc és a miniszterelnök veje, Tiborcz István – utóbbi a harmincas éveiben járó fiatalemberként már az ország 32. leggazdagabb embere.

„Nálam itt beszakadt a vörös vonal”

–vallotta be Szanyi.„Ezek azok a jelenségek, aminek szintén gátat kell vetni.”

Forrás: Hírklikk

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!