Szégyen, ahogy Orbán cserben hagyta őket, de az emberek összefogtak és példát mutattak neki

Fotó: AFP/ FREDERICK FLORIN

Mint arról már korábban beszámoltunk, április 30-án lejárt a kilakoltatási moratórium, így egy 9 gyermekes zsámboki család közel került ahhoz, hogy utcára kerüljenek. Az elkeseredett és kétségbeesett édesanya Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelet, melyben a segítségét kérte, hogy ne lakoltassák ki őket és ne szakítsák el tőle a gyerekeit.

Az asszony végül a Miniszterelnökségtől kapott válaszlevelet, melyben kitartást és további minden jót kívántak neki.

Most a hvg.hu számolt be arról, hogy Szalai Kriszta színésznő az esetről értesülve azonnal buzdítani kezdte az embereket, hogy adakozzanak, majd közzétette a Facebook oldalán, hogy két nap alatt 11,3 millió forint gyűlt össze a család részére.

A lap szerint az összegből megoldódik a család problémája, tudnak venni egy új házat, és még az adósságot is ki tudják vásárolni.

Tehát míg a miniszterelnök, illetve a Miniszterelnökség a jókívánságon kívül nem tett semmit egy kilátástalan helyzetbe került család megsegítéséért, addig az egy színésznőnek köszönhetően két nap alatt megoldódott.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!