Őrjöngött a lakossági fórumon Kövér László – hihetetlen amit állított!

Kedden Siófokon tartott lakossági fórumot Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki elmondta a fórumra érkezőknek, hogy a május 26-i európai parlamenti választáson nem az lesz a tét, hogy pártokról döntsünk, hanem jövőt kell választanunk magunknak – közölte a 444.hu.
Majd utána hozzátette, hogy ez a jövőválasztás ugyanakkor mégis a pártokon keresztül valósul meg.

“Azt döntjük el, hogy olyan európai vezetést választunk, amelyik fontosnak tartja a kereszténység európai alapjainak megtartását, (…) vagy olyat, amelyik egyfajta tömeges ember- és kultúracserében látja a kontinens jövőjét.”

Kövér szerint az embereket Európában a bevándorlás és a terrorveszély érdekli a legjobban, annak ellenére, hogy a “főáramú, Brüsszelt is uraló” politikusok hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ezek helyett a fontos dolgok helyett a jogállamiságot, “a kelet-európai országok hálátlanságát” illetve a klímaváltozást helyezzék előtérbe, hogy ez legyen a választás tétje.

Az Országgyűlés elnöke megemlített egy friss felmérést is, melynek eredménye szerint Németországban az emberek 32 százaléka már a klímaváltozást tartja a legfontosabb kérdésnek, míg a bevándorlást csak 31 százalékuk tartja fontosnak,

ami Kövér szerint a “független és pártatlan média agymosó hatása” miatt van.

Kitért továbbá arra is, hogy a babaváró támogatás brüsszeli vizsgálat alatt áll, ami a magyar kormány szerint egy támadás, bár erről az Európai Bizottság semmit sem tud azon kívül, hogy a magyar kormány előzetes egyeztetésért fordult hozzájuk a hitelprogramról.

“Perverz és aljas dolog”, amit “saját európai fajtájukkal szemben cselekedtek”

– mondta a témával kapcsolatban Kövér László.

Szerinte, “mintha el akarnának bennünket pusztítani mások kedvéért. Ahelyett, hogy azon gondolkodna Európa, hogyan lehetne a családok biztonságát helyreállítani, (…) tömeges lakosságcserével próbálják meg gyökértelenné tenni Európa minden országának társadalmát.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!