Így szivattyúzza a pénzt Mészáros Lőrinc az Orbán család kasszájába

“A miniszterelnök üzleti kérdésekkel nem foglalkozik”.

Ezzel a mondattal pattint le minden, az Orbán-család gazdagodását firtató kérdést a kormányfő sajtósa – pedig a kormányfőnek lenne mit megmagyaráznia. Mert hiába mondta 2017 júniusában a Direkt36-nak Orbán, hogy fontosnak tartja, hogy az édesapja ne vegyen részt állami beruházásokban, a miniszterelnök ebben is hazudott. Ha nem is közvetlenül az államtól, de Mészáros Lőrinc cégein keresztül bőven ömlik a pénz az Orbán család kasszájába.

Egy budapesti csatornázási munkához például a Mészáros és Mészáros Kft. kizárólag az idősebb Orbán Győző érdekeltségébe tartozó Dolomit Kft.-től rendelt murvát és aknaelemeket. Egy másik Mészáros-cég, az R-Kord pedig úgy intézte, hogy a dél-balatoni vasútfelújításból az Orbán család szállítmányozással foglalkozó cége, a Nehéz Kő Kft. is megkapja a maga részét alvállalkozóként.

Legújabban pedig az oly sokat szidott Európai Unió pénzét tömi Mészáros Lőrinc Orbán apjának zsebébe. Brüsszel ugyanis az Észak- és Közép-Dunántúlon, valamint az észak-magyarországi régióban támogatja a csatornahálózat-fejlesztéseket, amiket a Mészáros és Mészáros Kft. és az Euroaszfalt Kft. konzorciuma nyert el. Kulcson és a környező települések csatornafejlesztési beruházásaihoz szintén a gánti Dolomit Kft.-től rendeltek betonelemeket.

Ez a beruházást egyébként azelőzetesen becsült értéknél harminc százalékkal drágábban, 5,8 milliárd forintból valósítják meg. Valószínűleg azért, hogy idősebb Orbán Győző cége minél több EU-s támogatást tudjon a családi kasszába szivattyúzni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!