Teljes a kormányzati paranoia – itt már nincs segítség

MTI Fotó: Kovács Attila

Orbán Viktor hétfőn Washingtonba utazik, hogy tárgyaljon az Egyesült Államok elnökével. A miniszterelnöknek ez a látogatás azért is igazán fontos, mivel 2010-es kormányra kerülése óta, most először fogadja hivatalában amerikai elnök – közölte a 444.hu.

Azonban mint kiderült, a látogatás nem lesz zökkenőmentes. Az amerikai külügyi bizottság négy tagja, köztük a testület elnöke, levélben szólították fel Donald Trump amerikai elnököt, hogy az Orbánnal való tárgyalásán kérje számon a magyar miniszterelnököt a demokrácia leépítéséért és az egyre nagyobb orosz befolyás miatt.

A hírre az RTL Klub Híradójának Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár azt nyilatkozta:

“Teljesen nyilvánvaló, hogy olyan amerikai képviselők véleményéről van szó, akik kampányát valamilyen formában Soros György, illetve szervezetei finanszírozták”.

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár arra a kérdésre, hogy

“az nem elképzelhető, hogy ez a négy képviselő vette a fáradságot és utánanézett, Soros Györgytől, és szervezeteitől függetlenül gondolja azt, amit gondol?”

az RTL munkatársának azt válaszolta:

“én attól tartok, hogy itt egyértelműen egy bevándorláspárti megnyilatkozásról van szó.”

Tehát ha bármiféle kritika éri a magyar kormányt, bárki felszólal azok ellen az intézkedések ellen amiket hoznak, akkor azok mögött egyértelműen Soros György vagy valamelyik szervezete áll, legyen az amerikai szenátor, uniós képviselő vagy civil szervezet.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!