Megint elkezdett pattogni Szijjártó – ismét a magyarokon röhög a nemzetközi diplomácia

Újra nagyot fut az úgynevezett külügyminiszter a nemzetközi hírfolyamban.

Bekérette Svédország nagykövetét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára – közölte a tárca. Mindezt azért, mert a svéd miniszterelnök szerdán bírálni merészelte a magyar vezetést. Mint mondta, az EU demokratikus államok közössége, amely tiszteli az emberi jogokat, a szólásszabadságot, a jogállamisági elveket, a szabad médiát és a szabad kutatást.

Stefan Löfven szerint ezek az értékek néhány tagállamban sajnos már veszélybe kerültek, köztük Magyarországon is.

“A magyar politika megzabolázza a médiát és egyetemeket kényszerít bezárásra” – fogalmazott. Stöfven szerint ezért egy szélsőjobboldali hullám felelős, ami saját céljaira akarja használni az EU-t.

Szijjártóék nem késlekedtek a válasszal. Magyaron keresztül azt üzenték, hogy hazugnak tartják a svéd miniszterelnök kijelentését, szerintük ugyanis a magyarok jövőjéről csak a magyarok dönthetnek, nem a svéd kormány.

A populista Orbán-kabinet szemlátomást tehát ismét azzal próbálja elhazudni a felelősségét a magyar jogállam lebontásában, hogy a többségi elvre hivatkozik. Ráadásul még abban is hazudik, azt mondják ugyanis, hogy a kormányt az emberek kétharmada választotta meg. Ez nyilvánvalóan nem igaz, ebben az országban van egyharmadnyi Fidesz-, egyharmadnyi ellenzéki és egyharmadnyi nem szavazó. Bárki bármi mást állít, az hazudik.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!