Jelentősen csökken Orbán határontúli támogatottsága – ennek komoly hatása lesz az EU politikájára

Folyamatosan próbálja zsarolni Orbán az EU politikai erőit, és bár önálló eredmények eléréséhez nincs ereje, ám úgy gondolja, ahhoz van elég őt követő képviselő, akik segítségével bármilyen fontos döntést tud blokkolni.

A legújabb kutatások szerint azonban folymatosan csökken Orbán zsarolási potenciálja.

Azt tudni kell, hogy Orbán nem csak a 12-13 magyar, Fideszes képviselővel számol, amikor az erejét fitogtatja, hanem a vele szövetséges határon túli magyar pártok, illetve a Fidesz által is erősen támogatott szlovén ellenzék képviselőivel. Így számolva akár 20 szavazatra is befolyással lehet közvetlenül.

De ez a számítás kezd most felborulni. A két felvidéki párt,  a Magyar Közösség Pártja és a Híd-Most olyannyira rossz viszonyban vannak, hogy semmi esély az együttműködésre, és jelenleg úgy tűnik nem lesz képviselőjük az új EP-ben, holott most egy-egy képviselőjük is volt.

Nem jobb a helyzet Romániában sem, ahol a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelenleg két képviselővel rendelkezik, de éppen a bejutási küszöb körül mérik őket, így szerencsével lehet 1-2 képviselőjük, de könnyen ki is eshetnek az EP-ből.

A Szlovén Demokrata Párt (SDS) kijelentette márciusban, ha a Fidesz megy az Európai Néppártból, akkor ők is mennek a frakcióból. Mondjuk mindenki értheti ahogy akarja, nem a néppárti tagságról beszéltek, hanem a frakcióról. Nekik most három képviselőjük van, de a realitások azt mutatják, hogy ez kettőre fog csökkenni.

Így könnyen meglehet, hogy a most nagyban arcoskodó Orbán elég erőteljesen fogja magát arccal a padlón találni május 26-án este, mikor meglátja az eredményeket.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!