Botrányos törvénysértés – teljesen el akarják lehetetleníteni az ellenzéket

Minden választás előtt az indulók megvásárolhatják az aktuális választói névjegyzéket, vagyis a választásra jogosult emberek nevét, címét, és születési dátumát. Így hivatalosan tudnak neki levelet küldeni, vagy felkeresni őket név szerint.

Természetesen a listának ára van, a választási eljárásról szóló törvény szerint a jelölteknek a mindenkori minimálbérnek (idén 149 ezer forint) megfelelő összeget kell fizetniük a saját választókerületük névjegyzékéért. Ezt magánszemélyként teszik meg, úgy is kell befizetniük a szükséges összeget. Más a helyzet akkor, egy párt szeretné ezt megvásárolni, mert nekik többet kell fizetniük, pontosan annyit, ahány mandátumot el lehet osztani az adott listáról egy adott választókerületben.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, és az MSZP – Párbeszéd listavezetője jelöltként kérte ki a névjegyzéket, és el is utalt a Nemzeti Választási Irodának 149 ezer forintot. Azonban

az NVI nem adta ki neki

arra hivatkozva, hogy az  EP-választáson Magyarországnak 21 hely jár, tehát, ha valamelyik párt szeretené megvenni a jegyzéket, akkor 21×149 ezer forintot, azaz 3 millió 129 ezer forintot kell fizetnie.

Igen ám, csak Tóth a saját nevében, magánszemélyként kérte ki a jegyzéket, amit megtehet, hiszen listás jelöltként, az EP választáson az egész ország számít a körzetének. Ezt a jogértelmezést megerősíti a választási eljárásról szóló törvényhez kiadott hivatalos kommentár is, amely úgy fogalmaz, hogy “[a] jelölt (akár jelölő szervezet jelöltje, akár független jelölt, akár egyéni választókerületi, akár listán állított jelölt) azon választókerület szavazókörei választópolgárainak név- és lakcímadatait kaphatja meg, amelyben jelöltként nyilvántartásba vették.” Tehát a listás jelöltek is vehetnek magánszemélyként a névjegyzékből. A kommentárt pedig nem más, mint Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke lektorálta.

Ezek alapján csak arra tudunk gondolni, hogy egy újabb kísérletről van szó, hogy ellehetetlenítsék az ellenzék munkáját.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!