Nagyon elszámolta magát, versenyt kell futnia az idővel ha megakarja őrizni az arcát

Hetek óta arról hangos nemcsak az európai, de a világsajtó is, hogy Orbánnak ven-e még helye az Európai Néppártban, vagy most már végleg szélsőjobbos pártok tömbjébe olvad be. A felfüggesztés óta, minden abba az irányba halad, hogy az EPP ki fogja zárni a Fideszt az EP parlamenti választások után. Miután Orbán folyamatosan szélsőjobbos politikusokkal tárgyal és nyíltan megvonta a támogatását Webertől, ez tulajdonképpen már megtörténhetett a színfalak mögött, csak még formálisan nem  mondták ki.

Orbánt azonban olyan, mint a részeg aki mikor felbukik a biciklivel, elkezd ordítozni, hogy nem is bukott fel, hanem ő így szokott megállni. Valószínűleg, Orbán nem tudná elviselni a kizárást, mert akkor az azt jelenti, hogy valaki más akarata érvényesül, inkább ő lesz az, aki kimondja a néppártből való kilépést.

Csakhogy ezt nem tudja olyan könnyen megtenni.

Ugyanis, a Fidesz az alapszabályában rögzítette, hogy tagja az Európai Néppártnak. Így, az abból való kilépésről nem Orbán, nem a Fidesz elnöksége, nem a Fidesz EP képviselőcsoportja,

hanem a Fidesz kongresszusának kell döntenie.

Tehát, ha Orbán bejelenti, hogy kilépnek, és utána történik meg a kongresszusi jóváhagyás, akkor az utolsó látszatát is felszámolják annak, hogy a Fidesz egy demokratikusan működő párt. Ráadásul, a dolognak ven egy másik veszélye is: a Fidesz tagok között is igen megoszlanak a vélemények, hogy helyes döntés-e szakítani az EPP-vel, hiszen az egyértelműen látszik, hogy így a Fidesz és ezzel együtt Magyarország érdekérvényesítő képessége is jelentősen csökken.

Ebből kifolyólag, lehet ez nem lenne egy olyan sima kongreszsusi döntés, mint amik eddig megszokottak voltak a Fidesz házatáján. Mindenesetre, ha Orbán és az EPP már elszánta magát a szakításra, és a miniszterelnök megakarja őrizni az arcát, akkor most versenyt kell futnia az idővel, hogy ő mondhassa ki a döntést.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!