Ezeket a számokat akarja Orbán eltitkolni – ha mindenki tudná, nem tudna uszítani többet!

forrás: diepresse.com

Az Európai Bizottság elnöke beszélt szerdán arról, hogy történelmi jelentőségű esemény volt 15 évvel ezelőtt, mikor javarészt szocialista országok csatlakoztak az Európai Unióhoz – közölte a 444.hu.

Jean-Claude Juncker kihangsúlyozta, hogy máig kiáll a 2004-es bővítés mellett, mely lehetőséget adott “kontinens földrajzának és történelmének kibékítését”.

A 15. évforduló alkalmából a brüsszeli testület összegezte az akkor csatlakozott tíz tagállamnak 2004 és 2020 között biztosított keretösszeget. Ezen időszak alatt mintegy 365,2 milliárd eurót (azaz 118 ezer milliárd forintot) adtak az európai strukturális és beruházási alapokból.

Emellett a 2014 óta ezekben az országokban nagyjából 31,4 milliárd eurót (10 ezer milliárd forintot) fektettek be az úgynevezett Juncker-terv keretén belül.

Az unió tehát minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy az újonnan felvett tagállamok gazdaságilag felzárkózhassanak, javuljon az adott országokban élők életkörülményei. Ennek ellenére a magyar kormány évek óta hadjáratot folytat az Unió és Brüsszel ellen, mivel egyes kérdésekben nem ért velük egyet.

Az unió a magyar kormány folyamatos támadása, és a szabályok be nem tartása miatt elindította a Sargentini-jelentés alapján a 7-es cikk szerinti eljárást, valamint a Fideszt még a saját pártcsaládja is felfüggesztette.

Figyelembe kell azonban venni, hogy Magyarország kimagaslóan magas összeget kapott az elmúlt években az EU-tól, melyért cserébe, csak a csatlakozáskor elfogadott szerződéseknek kellett volna eleget tennie hazánknak.

2004 és 2020 között 55,2 milliárd euró (nagyjából 18 ezer milliárd forint) értékű beruházás valósult meg Magyarországon az európai strukturális és beruházási alapok keretein belül, valamint 2,5 milliárd euró (810 milliárd forint) értékben pedig a Juncker-terv finanszírozott további befektetéseket.

Az uniós beruházásoknak köszönhetően hazánkban javultak az emberek életkörülményei, mivel körülbelül 115 ezer új munkahely jött létre, 3724 kilométernyi útszakaszt és 415 kilométernyi vasúti pályát építettek vagy korszerűsítettek – közölte az Európai Bizottság.

Végezetül kiemelték, hogy Magyarország a Horizont 2020 uniós kutatási és innovációs program keretében mintegy 228,9 millió euró összegű támogatást kapott.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!