Kudarcot vallott Bokros Lajos – most már végleg csomagolhat

Bokros Lajos pártja, ami megalakulása óta nem tudott nagy népszerűségre szert tenni, most egy búcsúközleményt jelentetett meg. A Modern Magyarország Mozgalom (MOMA) a Facebook oldalán tette közzé a hírt, melyben leírják, hogy március 15-én tartották meg utolsó közgyűlésüket, amikor a tagok arról döntöttek, hogy a párt fejezze be a működést – közölte a 444.hu.

Az utóbbi években egyre kevesebbet lehetett hallani Bokros Lajosról, akinek utolsó nagy dobása még 2014-ben volt, mikor Tarlós István kihívójaként ellenzéki főpolgármester-jelölt volt. Az azóta eltelt években nem sikerült újra előtérbe kerülnie, és most úgy tűnik végleg visszavonulhat.

A most kiadott Bokros által aláírt közleményben az olvasható, hogy pártja nem látja többé értelmét annak, hogy díszletként szolgáljanak

“ahhoz az erőtlen ellenzéki tevékenységhez, ami az önkényuralom szorításában jobbára az éhezők viadalává silányult”.

Szerintük ma az ellenzék nagy része “fügefa-levélként szolgál” a Fideszes önkényuralom demokratikus látszatának fenntartásához. Valamint hozzáteszik, hogy az általuk képviselt értékekre csak nagyon kevesen kíváncsiak.

“A Modern Magyarország Mozgalom eszméit és értékeit magáénak valló közösség – egyben baráti kör – együtt marad. Aki ezekkel az értékekkel rokonszenvezik, megtalál bennünket a Szabadság és Reform Intézet Alapítvány (SZRI) rendezvényein és azok szervezői, támogatói, résztvevői között” – írták.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!