Teljes őrület a Fidesz oldalán – megtalálták a “Viktorjugend” első tagját

forrás: diepresse.com

Bizonyára önök is emlékeznek, G. Fodor Gábor botrányos kijelentésére, melyben azt állította, hogy jó lenne létrehozni egy Viktorjugendet! Aki nem hiszi, hogy ilyen elhangozhat ma Magyarországon, annak itt a hangfelvétel:

Azt pedig, már tudjuk a történelemből, hogy a szavakból hogyan lesznek tettek, és a verbális erőszakot követi a fizikai erőszak. Nem véletlen, hogy idén sorra érik fizikai támadások az ellenzéki aktivistákat kampányolás közben.

G. Fodor is szelet vetett a kijelentésével, és már kezd feltámadni a vihar. A nagykanizsai önkormányzat lapjában már gyerekkatonákkal hirdetik a keresztény magyar haza védelmét. Ne kérdezzék, kitől kell védeni, és miért kell hangsúlyozni a keresztényt, de félő, hogy a “polgári Magyarország” után G. Fodorék a “keresztény” szót is a politikai termék szintjére fogják süllyeszteni.

Arról már ne is beszéljünk, hogy ez az agyrém, hogy gyerekeket katonaruhába öltöztetve szoktattak a fegyverhasználathoz, csak nagyon sötét történelmi időkben volt szokás.

gyerek katona
Fotó: Kanizsa
Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!