Kitört a botrány a facebookon, hazugsággal kampányol a törpepárt?

Nagy lehet a pánik az LMP irodáiban, legalábbis a viselkedésükből nem tudunk másra következtetni. Egy több sebből vérző hirdetés kapcsán indult meg a vita a Facebook-on:

lmp hirdetés

A hirdetéssel több baj is van, és ha hazugságnak nem is, de minimum csúsztatásnak nevezhető, hogy klasszikust idézzünk: “nem bontja ki az igazság minden részletét”. Ugyanis, a Párbeszédre, önállóan nem lehet szavazatot leadni, ők része az MSZP-P egyetlen közös listájának.

Az sem teljesen korrekt, hogy míg csupán egy olyan felmérés készült, ami az LMP 6 százalékos támogatottságát mutatta, és az összes többi szerint a párt nem éri el a bejutási küszöböt, ezt tényként publikálják. Megjegyzem,  a Závecz Research mérese azt mutatja, hogy az LMP-s Vágó Gábor a legnépszerűtlenebb a listavezetők között. Ez azért adhat némi aggodalomra okot.

Még inkább a pánik felé sodorhatja a párt vezetőit az Európai Parlament saját, legfrissebb mandátumbecslése, mely szerint a Párbeszéd (a közös lista miatt) és a Momentum is szerez mandátumot, míg az LMP nem. Nem magyar, nem magyar érdekek alapján manipulált kutatásról beszélünk.

Mindezt a párt azzal tetézte meg, hogy a Facebook hirdetés alatt ezekre a tényekre akik felhívták a figyelmet, azoknak a hozzászólását azonnal törölték. Mi megpróbáltunk ebből párat menteni, hátha ezek sem fognak létezni pár perc múlva:

“Hogy meritek magatokat demokratikus pártnak nevezni, amikor válogatás nélkül töröltetek legalább 100 db hozzászólást, ami akár csak egy kicsit is kritikus hangvételű volt? Csak szólok, hogy a ‘zöld párt’ nem azt jelenti, hogy zöld utat adtok a moderátorotoknak, hogy válogatás nélkül takarítsa el az összes hozzászólást, ami nem titeket dicsőit. Ennél még Orbán oldalán is sokkal jobban tűrik a kritikát…”

“Veletek tényleg más lett a politika. Ekkora kamu képet. Beszarok, komolyan.”

“Másodjára töröltétek a hozzászólásomat ehhez a poszthoz, pedig sem az első, sem a második alkalommal nem szolgáltam rá. Komolyan gondoljátok, hogy ez lenne a helyes demokratikus hozzáállás? Milyen alapon szortíroztok? Így kívánjátok majd az országot is vezetni (jó, olyan sosem lesz)? Miben más ez, mint a NER viselkedése?”

Tanulság: Nem Lehet Más a Politika. Vagy lehet, de azt ne az LMP-től várjuk!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!