A Fidesz régi szóvivője szerint meg van Orbán utódja?

Fotó: parameter.sk

Bozóki András igaz, csak 1990 januártól májusig volt a Fidesz szóvivője, de 1991-1992-ben a párt országgyűlési képviselőcsoportjának szakértője is volt, míg 1993-ban ki nem lépett a pártból. Mondhatjuk, ott volt a Fidesz születésekor. 1988-1993 között volt tagja a Fidesznek. Ismer mindenkit, aki az elmúlt harminc évben meghatározó volt a Fidesz életében.

A 24.hu-nak adott interjújában ő állítja Lázár Jánosról, hogy

“biztos jobb miniszterelnök lenne, mint Orbán.”

Bár hozzáteszi azt is, hogy önkéntes “száműzetése” Hódmezővásárhelyre nem is annyira önkéntes, mert “végzetes hiba volt, hogy Orbán leendő utódjaként pozicionálta magát.” Ez önmagában még nem lett volna akkora hiba -tesszük hozzá ezt már mi-, de valószínűleg ezt mások is így gondolták a Fideszen belül, és a Lázár által elvégzett munka, a támogatottsága és az ambíció hármasa már valóban veszélyes lehetett volna Orbánra.

Árulkodó azért Lázár azon kijelentése is, hogy én még tíz év múlva is csak ötvenhárom éves leszek”. Biztosak lehetünk benne, Lázár nem adta fel, és fogunk még a nevével találkozni, amint Orbán belső hatalma megrendül.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!